Csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt : >lásd egyvégtében is végigolvasható. Tovább

Nem fogom én már ezt a rockoperát megszeretni. Ezután sem, hogy a harminc éve dagadó ragacsos nemzeti giccsből Alföldi megpróbálta kivakarni. Nem sikerült neki. A darabra ráhúzott hiperaktuális politikai mondanivaló túl direkt, túl propagandaízű – ráadásul zavarossá is válik attól, hogy félúton megreked a tagadás és igenlés, illetve vegyük komolyan - ne vegyük komolyan között. Tovább

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben. Tovább

Könyvkritika / Dérczy Péter / A Tejmozi egész megformálása kicsit emlékeztet engem az egzisztencialista regényekre fél évszázaddal ezelőttről: a valóságos történet hiánya, a cselekménytelenség, a helyszín általánossága, a szereplők bizonyos fokú meghatározatlansága csupa olyan mozzanat, mely a regényt ebbe az irányba viszi. Tovább

A szüleit elveszített fiú regénye a Tejmozi. Azé az életkorát tekintve felnőtt, de lelkileg még nem teljesen érett, kész férfié, aki a két halált követően igyekszik elszámolni a múlttal, saját lelkiismeretével, másrészt összerakni az emlékcserepeket. Feladata egyáltalán nem könnyű, hiszen egy sokszorosan terhelt viszonyok közt élt família leszármazottja. Tovább

Érdemes elolvasni ezt a könyvet, nemcsak a meglepő fordulatokban bővelkedő cselekménye, hanem az olyan érdekfeszítő zárványok miatt is, mint a fiatalkori misztikus eltévedésélmény... Nyelvileg a szöveg tömör, hallatlanul megformált, pontos, tárgyilagos poszt-posztmodern szöveg. Tovább

Balla D. Károly: Tejmozi. Különös, finomra csiszolt, sajátos hangulatú, többrétegű regény, bár a műfaji megjelölés nem fedi pontosan a valóságot, néha ugyanis az volt az érzésem, hogy verset olvasok vagy zenét hallgatok. Az elválások és az egymásra találások könyve. Apa-regény, anya-regény, testvér regény, ön-regény. Tovább

„A Tejmozi remek könyv. S ha polcra rakom, A nyugalom, Bartis szívet tépő anyaregénye és a Harmonia Caelestis, az aparegény-etalon közé teszem majd. Holott akár ráfektethetném a tetejükre is.” Hegyi Zoltán kritikája az ekultura.hu oldalán: Tovább

Két regény, két világ, két szülő, két testvér, két idő. Kétségek közt vergődünk, ó kárhozat. És korántsem biztos, hogy ami kizökkent, a fiú született helyretolni azt. Úgy látszik, a havazáson kívül itt már nemigen bízhatunk semmiben. Tovább

Balla D. Károly legújabb regényének október 12-i könyvbemutatójára a Magvető Kiadó Facebook-oldalán került sor. A technikai fejlődéssel lépést tartani igyekvő gesztus tulajdonképpen digitális főhajtás nemcsak a Tejmozi, de a mindenkori papíralapú kiadások előtt is. Tovább

A korábbi posztmodern bűvészdoboz után most egy ügyesen összebarkácsolt mozigépet kaptunk a kezünkbe. Ezt is Balla D. Károly rakta össze hobbiműhelyében, s azóta is lelkesen nyilatkozik róla az amatőrökre jellemző lelkesedéssel és nagy szavakkal. Tovább

Sokszor látott kedves filmem. Mégis: mindig úgy nézem meg, mintha először tenném. Persze a két emlékezetes jelenet - a szeretkezés a sivatagban és a robbanás - hosszú évek távlatából is pontosan él bennem, de a sztori, a jelenetek egymásutánja kiesik a fejemből azalatt a 8-10 év alatt, ami két nézés között eltelik, így aztán mindig rácsodálkozom nemcsak a történet gyöngécske voltára, hanem arra is, hogy ezt a kicsit sablonos, kicsit erőltetett és eléggé propaganda-ízű cselekményt Antonioni milyen zseniálisan úsztatja át a költészetbe. Tovább

Amikor tavaly egy meleg nyári napon átutaztam Ungváron, mivel egy kisebb társasággal voltam és amúgy is nagyon siettünk, nem látogattam meg Balla D. Károlyt. Nem látogattam meg, de miközben a városban araszoltunk, nézelődtem, és próbáltam kitalálni, merre lehet az az akkortájt bizonyára a szokottnál is forróbb manzárdszoba, amelyből Balla a világ történéseit figyeli, és ahonnét rendszeresen tudósít szemlélődéseiről – hol az írói életmű részeként, hol ahhoz ezer szállal kapcsolódva online felületen. Tovább

Megtisztelő számomra, hogy Tarján Tamás a Magyar badar című limerik-gyűjteményről írt kritikáját velem kezdi: »„Van egy hely, a neve Barkaszó” – a valóban létező s itt rímhívó településnévről Balla D. Károlynak nem a tarka szó vagy a barka beszéde jutott eszébe. Valami egészen más.« - írja Tarján. Tovább

Mit kerteljünk: Jeffrey Friedman és Rob Epstein 2010-es munkája filmalkotásként talán nem lenne eléggé jó, ha nem Ginsberg monumentális költeménye adná a vázát. Ez a váz azonban oly erős, hogy könnyedén (de súlyos léptekkel) viszi előre a filmet, jószerével csak rá kellett akasztani a jeleneteket. Tovább

Valljuk be: a Forró éjszakán Sidney Poitier nélkül nem lenne az, ami. Az izgalmas történetre és a remek rendezésre az ő személyes varázsa teszi fel a koronát. Játéka roppant plasztikusan fejezi ki filmbéli helyzetének összetettségét és ellentmondásosságát: merészelhet-e a szigorú Mississippi államban egy északról jött fekete nyomozó okosabbnak mutatkozni, mint helybéli fehér kollégái? Tovább

Polanski igen közel állt ahhoz, hogy igazi intellektuális krimit alkosson. Kár, hogy a művészi szempontok felett győzött a piaci szemlélet. ...Filmje zseniálisan indul: a Párizsba érkező házaspár a szállodában felfedezi, hogy az asszony bőröndjét elcserélték a reptéren, ezt bejelentik, majd amíg a férj zuhanyozik, felesége eltűnik a szobából. És kezdődik az őrület. Tovább

Természetesen nemcsak azért érdemes megnézni Roger Vadim kissé nehézkes című filmjét (Don Juan, avagy: Don Juan, ha nő lett volna; Don Juan ou Si Don Juan était une femme…, 1973), mert filmvásznon ekkor láthattuk utoljára Brigitte Bardot kebleit (többször) és fanszőrzetét (egyszer), hanem azért is, mert érdekesen felépített, különleges hangulatú alkotás akkor is, ha nem tartozik a filmművészet nagy remekei közé és kissé talán a cím felkeltette várakozást is alulmúlja. Tovább

Eleinte úgy tűnt, kedvencünk lesz az ATV új beszélgetős műsora, a Húzós. A címe ugyan nekem cseppet sem tetszett, már csak azért sem, mert egyáltalán nem fejezi ki azt, amit a képernyőn látunk: kényes kérdések, forró pillanatok, rázós ügyek vagy feszült hallgatások helyett sokkal inkább a kedélyesség jellemezte a beszélgetéseket (egy-egy ritka kivételtől eltekintve). Tovább

Az 1990-es évek legelején, amikor Évával a budapesti mozikban először szabadultunk rá a friss nyugati kínálatra, habzsoltuk a Greenaway-filmeket. Még érződött a botrányszag A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője körül, s mi nem tudtunk betelni a felkavaró és páratlanul szuggesztív képi világgal s az ezt kísérő hatásos zenével. No persze a történet sem volt akármilyen. Tovább

BAFTA-díja és Oscar-jelöltsége ellenére a hőn szeretett Woody Allen Férjek és feleségek című filmje nem nyújtott igazi élményt. Kicsit unalmas, kicsit önismétlő, kicsit közhelyes.
Tovább

A súlyos művészi filmdráma és az olcsó családi mozi között nagyjából éppen félúton helyezkedik el a svéd Lasse Hallström rendezte Befejezetlen élet (An Unfinished Life, 2005). Legnagyobb gyengéje alighanem az oly sokszor feldolgozott alapsztori szokványossága. Tovább

Megkockáztatom: az egyik legjobb magyar film. Nekem legalábbis nagy élményem. Bő húsz éve is meglehet annak, hogy először láttam, most újranézve mégis pontosan felidéződött néhány jelenete. Ha nem is olyan élesen, mint pár éve, amikor a „kárpátaljai időről” szóló jegyzetemet a film szimbolikus jelenetére hivatkozva kezdtem. Tovább

Abban zseniális a Született gyilkosok, hogy képes felülírni szépérzékünket és két órára felfüggeszti bennünk a jó ízlést csakúgy, mint a morális tiltakozást – épp ezzel juttatva bennünket megrázó művészi és erkölcsi élményhez. Amelyet nem is könnyű megélni. Tovább

Egyik kedvenc Hitchcock-filmem. Ebben támad rá Cary Grantre a sivatag közepén egy permetező repülőgép. Azt persze nem tudni, miért ilyen bonyolult módon akarják eltenni láb alól a tévedések áldozatává vált főhőst – de aki valaha látta a jelenetet, soha nem felejti el, erről gondoskodott a Mester a támadás idegeket feszítő késleltetésével és a későbbi, fejlettebb technikájú akciófilmek hatásosságát felülmúló, páratlan ritmusú dramaturgiájával. Tovább

Az Utazások innen és túl Tsúszó Sándor kései műve. Alább olvasható a recenzióm eredetileg 1996-ban jelent meg akkori, nem túl hosszú életű Pánsíp című folyóiratunkban egy összeállítás keretében, amely Rollay Dák Bélának az írásomra tett kritikai észrevételeit és az akkor Svédországban teljes elszigeteltségben elő idős Tsúszó Sándor levelét is tartalmazta. A közlemények előzményéül Bodó Lea írása szolgált (Hatodik Síp). Egy kis tsuszológia címen a teljes anyagot komplex blogomban rekonstruáltam. Tovább

Egy jó krimi izgalmával felér az a feszültség, amelyet Joseph L. Mankiewicz 1959-es filmje teremt (Múlt nyáron, hirtelen – Suddenly, Last Summer). Haláleset, rejtély, téboly és lélektani nyomozás is szerepel a kelléktárban, a történet azonban mégsem bűnügyi. Igazi emberi drámákat tár elénk a történet, amely nagyrészt zárt térben zajló párbeszédek és kevés szereplős jelenetek révén bontakozik ki. Tovább

Hátborzongató alkotás Juraj Herz 1968-as filmje, A hullaégető (Spaľovač mŕtvol). Újhullámos groteszk, nyomasztó film noir, társadalmi szatíra, történelmi kórkép és pszichothriller egyszerre: hogyan válik egy példás életű, de beteges lelkületű kisember családtagjai gyilkosává, miként emeli a szintén beteges ideológia kisemberből reménybeli népirtóvá.
Tovább

„...nem vagyok alávettetve a helyi tabuknak és legendáriumoknak sem, megfogalmazom hát a tételem: noha minden erőfeszítés egy jelentős, európai mércével mérhető szépliteratúra kialakítására irányult az elmúlt évtizedekben, a puszta működés akadálytalansága érdekében oktrojált nem-esztétikai értékrend elsősorban e cél elérését zárta ki.” - Kovács Imre Attila esszéje először az UngBereg 2000 c. almanachban jelent meg. Tovább

Köves Krisztián Károly 2010-es filmje jófajta pszichothrillernek indul, de a történet fokozatosan felszámolja saját műfaji kereteit. Miközben igényes, művészfilmbe illő képi elemek uralják a látványt, aközben komikus és abszurd elemek épülnek a történetbe, ami még nem lenne baj, de jönnek sorra a sablonmegoldások is. Tovább

Ingmar Bergman mestere annak, hogy a lehető legkisebb helyen a lehető legtöbb feszültséget megteremtse. Ebben a filmjében (Farkasok órája, 1968) ezt ezúttal nem csupán az egymáshoz közeledő és egymástól távolodó karakterek közti szikrakisülésekkel és a lélek belső feszülésével érte el (mint legtöbb alkotásában), hanem a szürreális ábrázolás klasszikus elemeinek az alkalmazásával. Tovább

Az öröm legalább háromszoros: új magyar tévéfilm született; Karinthy Frigyes művei alapján készült; nagyon-nagyon jó lett! A T.Ú.K. - Tanár úr kérem! c. produkciót (rendezte Mátyássy Áron, 2011) tegnap sugározta az m1, és mi nagy élvezettel vettünk részt az többszörös időutazásban: vissza a 20. század elejére, Karinthy korába, s azon belül is ingajáratban a felnőttkor és a diákévek között. Az alapötletet nyilvánvalóan az író Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája adta, sikerült azonban jót csavarni rajta: a filmben ifjú önmagával agyműtétje közben találkozik a főhős, s ennek megfelelően váltakoznak az Utazás a koponyám körül c. regényből és a Tanár úr kérem! történeteiből ismert epizódok, bőven megtűzdelve más írásokból vett motívumokkal, sőt, versrészletekkel. Tovább