A Kárpátaljai Megyei Könyvtár magyar osztályának szíves felkérésére írtam az alábbi öncáfoló digitális jegyzetet - három befejezéssel. Bár az eredeti szándék, mármint a felkérésé, minden bizonnyal a könyvtári intézmény mint olyan népszerűsítése lett volna, én azonban nem hazudtolhattam meg magamat és nem állíthattam az ellenkezőjét annak, amit hosszú ideje gondolok: a könyvnek befellegzett, a digitális és online világ bekebelezi, mint a kódexírást is felszámolta a könyvnyomtatást. Az, hogy egy-két nemzedék még mindig a könyv illatáról és tapintásáról beszél áhítattal, nem azért van, mert ezek kellemesek lennének, hanem mert kellemes emlékek fűződnek hozzá.
Tovább

A forgatáshoz bekészített fél hektó ketchupnak szét kell spriccelnie még a befejezés előtt. - A brutalitásnak azonban van egy olyan foka, amely már túlmutat önmagán. (Ezt már pedzegettem egy régebbi filmes írásomban: Született gyilkosok.) Quentin Tarantino filmjeiben a drasztikus jelenetek ugyanis oly mértékben eltúlzottak, annyira felfokozottak, hogy ez semmiképp nem tekinthető nyers naturalizmusnak. Az öldöklés nála éppen hogy nem naturális, hanem az abszurditásig eltúlzott. Éppen ezért a vérengzés groteszkbe, ironikusba fordul, absztrahálódik. Művészi kifejezőeszközzé válik és ekként már nemcsak a primer képi jelentése érvényesül, hanem az is, ami mögötte áll. Tovább

Csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt : >lásd egyvégtében is végigolvasható. Tovább

2014 májusában éppen tíz esztendeje volt annak, hogy újra NEM publikálok a Kárpáti Igaz Szóban. Azelőtt már volt egy 12 éves (!) önkéntes szilenciumom, de aztán 2003 tavaszán megtört a jég egy kedvező főszerkesztőváltás nyomán. Akkor 12 hónapon át elég sűrűn jelentkeztem, külön oldalam is lett a Hóvége mellékletben Múzsák és mázsák címen. Aztán újra elegem lett a lap hangneméből, nívójából... Egy blogomban az évforduló okán most újraközöltem akkori írásaimat. Tovább

Amikor májusban sugározta az egyik ritkán nézett (ergo közszolgálati) tévécsatorna, gondoltuk, megnézzük. Lassan másfél évtizede annak, hogy először láttuk, ideje felidézni, hiszen ezalatt ki is mosódott az emlékezetünkből. Persze a sztori az élt még élénken, de a film keltette benyomások már elhalványodtak. Talán mert nem is voltak túl erősek. Tovább

Meglepően sokan osztották meg a Facebookon ott ajánlott új weboldalamat, amelyet - szüntelenül és reménytelenül vergődve a lokálpatriotizmus és a kozmopolitizmus határmezsgyéjén - nem csupán abból a célból készítettem, hogy szülővárosomat bemutassam számos fotó és videó közreadásával és a fontosabb, általános érdeklődésre számot tartó adatok összefoglalásával (infók Ungvárról), hanem azért is, hogy a Google keresőben jó pozíciót érjek el vele különböző keresőkérdésekre nézve. Tovább

Korábban Az építész hasa című film okán már elmeséltem, hogy az 1990-es évek legelején, amikor Évával a budapesti mozikban először szabadultunk rá a friss nyugati kínálatra, habzsoltuk a Greenaway-filmeket. Akkoriban még érződött a botrányszag nagy port vert alkotása, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője körül, mi pedig nem tudtunk betelni a felkavaró (olykor gyomorforgató), de páratlanul szuggesztív képi világgal s az ezt kísérő hatásos zenével. Ekkor lett kedvencünk az inkább lírainak mondható Számokba fojtva, amelyet most cirka 30 év után újranéztünk. Tovább

Komolyan mondom, a nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi sem vetemedne, mit amit most a magát nemzetinek hazudó kormányzat művelt ezzel a barackfás übergagyival. A keletkezés előtörténet is botrányos, a kész dalmű pedig... (A néhány évvel ezelőtti langyos libazsírhoz vagy a köztársasági lakodalmashoz képest ez már kifejezetten cukormázas libafos.) De persze...
Tovább

Az alábbi kis jegyzetemet Kárpáti Vipera c. blogomban jelentettem meg - ez a webhely kifejezetten a kekeckedős-odasziszegős baszkurációknak a színtere, erre van kitalálva, és most meg is újult valamelyest azáltal, hogy a hajdani szép emlékű, a gonzó újsáűgírás kárpátaljai alapjait megteremteni sikertelenűl kívánó Kárpáty Nyúz régi cikkeit és akkor szellemiségét is integráltam bele. No, nem csoda, hogy a hangnemén és kipécézett témákon Önérzetesék fennakadnak... Tovább

A Szovjetunióban nincsen szex - mondta egyszer valami nemzetközi találkozón az öntudatos szovjet küldött, amikor a nyugati újságírók a szovjet emberek szexuális szokásairól érdeklődtek. A köztudottan prűd (de velejéig álszent) szovjet propaganda a szerelemmel és a házassággal szemben a "csak" szexet a burzsoá dekadencia termékének deklarálta. Így aztán a pártfelügyelet alatt álló nyilvánosságból teljességgel kiszorult az erotika (és pláne pornográfia) - ám ez a tiltott gyümölcs iránt alaposan felfokozta az érdeklődést. Köztudott, hogy kacsingatós-pucérnős pénztárcákkal és vetkőzőnős golyóstollakkal minden államhivatalnokot meg lehetett vesztegetni a brezsnyevi időkben. Tovább

Ez a blogbejegyzés a 2013-as dunai árvíz idején született, a pontos dátum: június 8. // Méltán nevezi posztmodern gesztusnak Juhász R. József öltönyös-esernyős Duna-performanszát Németh Zoltán. Ugyanis jóval többről van szó annál, semhogy egy akcióművész skatulyából kivett úriembernek öltözve belegyalogol az áradó Dunába s ott álldogálva-sétálva magára vonja a figyelmet, humoros módon nem alulról, hanem felülről védekezve a víz ellen. Tovább

Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. A Kő és árnyék fűtetlen kárpátaljai könyvtárak magányában didereg, nincs esélye megmérettetésre sem a nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. A kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség egyre sűrűbb árnya telepszik rá. Ki kell hát szabadítanom valahogy. Új projektumot indítok. Tovább

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben. Tovább

„A szakmai körök és a közönség egyik része leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését – és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része elveti az ilyen alkotói magatartást, örömszövegeket vár és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik.” - A fenti problémát éppen 10 évvel ezelőtt vetettem fel s indítottam vele internetes eseményt. Tovább

Mint azt körlevélben tudatták velem, állami támogatás híján megszűnőben van, vagy legalábbis a korábbi formájában 2013. január 1-től már már nem tud működni A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, régebbi és közismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia. A hír nem örvendetes, inkább szomorú akkor is, ha a nevezett szervezet működésének kezdettől voltak bizonyos furcsaságai. Az ellenben tagadhatatlan, hogy maguk a rendezvények, a tényleges anyanyelvi konferenciák több szempontból is emlékezetesek maradnak számomra. Tovább

Az operabéli borbély mindenütt ott van (Figaro itt, Figaro ott), a filmbéli viszont ott sem volt. Hogy pontosan hol volt, hol nem volt, azt még a népmesei frazeológia kedvéért sem árulhatom el, mert poéngyilkosság lenne, lelőném a Coen fivérek (ír, rendez, produkál) végső nagy csavarintását, amely annak ellenére okoz meglepetést, hogy a gyakorlott kriminéző eleve számít valami ilyesmire. Amivel itt a fordulat mégis túlmutat a „nahát!” meglepettségén, az abból fakad, hogy sikerül vele az igazságtétel kampós orrára jókora fricskát elhelyezni. Tovább

Nem kell megijedni, ez a film nem annyira véres, mint Oliver Stone eggyel korábbi opusza, a Született gyilkosok. Bár itt is került a színészek arcára-testére jó pár liter vörös folyadék és bár az utolsó jelenetre a halálos szerelmi négyszög minden szereplője vérbe fagy az arizonai sivatagban, azért ez mégis egy roppant szórakoztató és egyáltalán nem nyomasztó film, még ha vannak is benne brutális jelenetek. Tovább

Amikor azt látod, hogy nem sokkal a gyönyörű pincérlánnyal történt megismerkedése után a svájcisapkás vagány úgy issza üvegből a Kólát, hogy közben nem veszi ki a szájából a rágott gyufaszálat, már sejtheted: ezt a fickót a film végén alighanem szitává fogják lőni. Addigra kicsit megszereted, még ha tudod is, hogy a szánandóan peches kedves csirkefogó valójában hidegvérű rablógyilkos, aki megérdemli a sorsát. Tovább

...nem tudnak eszembe nem jutni azok a hétfő délutánok, amikorra megkaptuk Gyurikától a tornatermet... Kicsit torzít a teljes hangerő, kicsit kaparja torkunkat a por, tíz percre mégis magába ölel bennünket az édes idő, egészen bizonyos, hogy most mi vagyunk a legboldogabb kamaszok az egész szovjet birodalomban. Tovább

Alakját nem csupán életében övezték titkok, legendák. Sok évvel a halála után, miközben hazájában lassan nemzeti hősként tisztelik, a magyar sajtóban olykor még puszta létezését is kétségbe vonják. Pedig jelentős irodalmi munkássága mellett még azzal is beírta a nevét a világ kultúrtörténetébe, hogy ő volt Jimi Hendrix és Janis Joplin posztumusz házasságának a koronatanúja. Tovább

Igen szoros kapcsolatban állok a természettel: naponta egyszer kinézek az ablakon. – Ezt évekkel ezelőtt írtam, amikor még életvitelem megengedte, hogy reggelente padlásszobánk ablakán át futó pillantást vessek a radvánci dombokra és a házunk alatt futó Ungra. Mostanra szorosabbra fűződött ez a viszonyunk. Igaz, bő két éve nem néztem ki azon az ablakon, talán éppen ezért történhetett, hogy ami korábban körülvett, azt mára én veszem körbe. Tovább

Kárpátalja magyar irodalmában tízévente felüti fejét az avantgárd. Mondhatnám úgy is, hogy cirka évtizedenként felmerül kis literatúránk állóvízéből (a posvány szótól egyelőre tartózkodnék) egynéhány elszánt, de játékos kis delfin, és veszettül elkezdik szétfröcskölni a vizet. Minek következtében a lassúbb járatú őshalak ijedten kapkodnak levegőért. Tovább

Polanski első nagyjátékfilmjének a cím persze szimbolikus. Ugyanis a vízbe hulló kés tárgyi valósága a címbe emelve már jelképes jelentésű: a felszínre törő konfliktusok belső, rejtettebb okaira mutat rá. Az igazi penge valójában a karakterek mélyén csillan meg. Tovább

Pár hete kibővített családi körben beszéltem lelkesen egyik korai kortárs zenei élményemről. Úgy került szóba, hogy a tanulmányait Harkovban végző Tamás kis-kisöcsém (bátyám unokája) szóba hozott pár avantgárd ízű zenei akciót, performanszt, amelyekben maga is részt vett. Tovább