Éva a temetőben járt délelőtt és hozott
nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett
néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő
kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett
blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a
síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint
meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit
törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a
kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia…
Tovább