A fantaszták léha életét élő Kállay Labord a rendszerváltás első évet (akkor még Laborc néven) Budapesten töltötte. Apja, a jó nevű ungvári professzor, eredetileg csak azt szerette volna, ha fia szétnéz kicsit a nagyvárosban, de az ábrándos szemű ifjú valahogy ottragadt: egyszerűen nem akaródzott visszautaznia. Szabadkozó leveleket írt haza, miközben illegális kártyabarlangokba és fogadóhelyekre járt, lottózott és lóversenyzett, leginkább pedig azzal foglalkozott, hogy éhen ne haljon. Tovább

Nem tudott kellemetlenebb hangot elképzelni, mint azt a csattogást. Talán egy vergődő madár keltette zajhoz hasonlított a leginkább, a szárnyak reménytelen csapódásaihoz. De nem a kilátástalanság és nem is a vég nélküli ismétlődés tette elviselhetetlenné, hanem az, hogy a zaj kettős jelleget öltött, egyszerre volt a készülék felől érkező egyszerű mechanikus zörej és a szekrény tetejére tett két hangszóróból érkező sztereó rezgés. A kettő úgy erősítette egymást, hogy ha az egyik szabadon hagyta volna a lelket, akkor a másik feltétlenül gúzsba kötötte. Tovább

Az 1970-es években iskolai beatzenekart gründolni kívánatos dolognak számított, igaz, a beatet és a rockot a tanárok kedvéért esztrádzenének kellett neveznünk. Amikor hirtelenjében megcsömörlöttünk a tanulástól, mi is belevágtunk. Tovább

Tovább

Midőn felvették a Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak sorába, a puszta tény felemelő voltán túl az a halmazati megtiszteltetés is érte, hogy késedelem nélkül beválasztották az iskolai komszomolbizottságba, az úgynevezett Komitetbe. Az aktivista éltanulókból álló testületben mindenkire ráruháztak valamilyen igen fontos társadalmi funkciót. Tovább

Hajnalban rendezkedett be a tó partján háromlábú festőállványával. Azt akarta megfigyelni, a dombok mögül kibukó nap első sugarai milyen fényhatásokat keltenek a vízen. Miként változnak a tükröződések, hogyan alakul át a felszín. Egyáltalán: a szürke homály egységében mi módon születik világra a jelleg, amely aztán alkonyatig mindent uralni képes, az erdős dombok sűrű tömbjeit, a vízfelületet, a rét zöldjét és az ég kékjét. Tovább

Emlékszem a napra - május volt, virágoztak az orgonák -, amikor egyszer csak betoppant Olga... Nem ismertük meg, hogy is ismerhettük volna, és a nevét is hiába mondta meg, hirtelenjében nem tudtuk hova tenni. „Из соседа” - mutatott a szomszéd házra, s anyáméknak kikerekedett a szemük. Tovább

Ha a versei csak fele annyira lettek volna jók, mint amennyire a nézése volt ábrándos poétatekintet és lelke volt érző poétalélek, akkor ma bizonyára többkötetes szerzőt tisztelhetnénk benne. Lírai alkata azonban valahogy nem akart a költeményeibe beleköltözni, felváltva a múltba és jövőbe révedő képzelete a jelenben sehogy sem tudott verslábakra kapni. Tovább