Első kortárs-zenei élményem

Pár hete kibővített családi körben beszéltem lelkesen egyik korai kortárs zenei élményemről. Úgy került szóba, hogy a tanulmányait Harkovban végző Tamás kis-kisöcsém (bátyám unokája) szóba hozott pár avantgárd ízű zenei akciót, performanszt, amelyekben maga is részt vett.

Nekem is fel kellett hát idéznem, hogy valamikor a hetvenes években a budapesti Zeneakadémián láthattam az Új Zenei Stúdió néhány produkcióját. A legemlékezetesebbet igyekeztem is szemléletesen elmesélni (Tamásnak nagyon tetszett). De hát zenét elmondani, ugyebár…

Aztán tegnap, egészen más összefüggésben, a Facebookon újra a zene került szóba. Érdekességként közzétettem finn levelezőtársam, Alberd Yollaka szellemes észrevételét. Miután néhány versét magyarra ültettem (jönnek a Forrás szeptemberi számában), hálából ismerkedni igyekszik a magyar kultúrával. A zene felől közelít. Első élményeként arról számolt be, hogy ha egy zeneszámról nem tudja hirtelenjében eldönteni, hogy az vajon Brahms Magyar tánca vagy Liszt Magyar rapszódiája, akkor az nagy valószínűséggel Monti Csárdása lehet. Kommentelgettük a bejegyzést és  szóba került Ligeti György. Én pedig megkívántam: de rég hallgattam tőle bármit is! És ha már böngészgettem a zenei videótalálatok között, kíváncsiságból beütöttem Vidovszky László nevét is.  És láss csodát: a találatok közt ott az 1972-es Autokoncert. Amelynek én alighanem éppen a premierjét láttam tizenöt évesen. Szeretettel küldöm alig idősebb Tamás öcsémnek Harkovba, kicsit megkésett tanévnyitó gyanánt.

---

kinyomtatom!

oldal tetejére