VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Játék, hobbi, szenvedély

A játéknak, játszásnak mindig fontos szerepe volt az életemben: általában szenvedéllyel űztem valamennyit. Ha mostanában valaki a hobbim felől érdeklődne, három nagyon rövid szót mondanék: sakk, go, SEO. Két ősi és egy nagyon új fogalom. Régebben erre a kérdésre a szellemi játékok választ adtam (ha jól emlékszem, ezzel a hobbival szereplek a Ki kicsoda? lexikonokban), és ez akkor jobban is fedte a valóságot.

Ifjabb koromban nagyon sok különféle játékot űztem, amikor csak lehetett. Azonban a nagy barkochba-, Mr. X- vagy szóbridzs-partik jó ideje elmaradtak életemből, matematikai-logikai feladványokon is igen ritkán töröm fejem, a pókerkombinációkat is már Kolos latolgatja, nem én. Viszont, mint erről többször beszámoltam, nagy online sakk- és go-játékos lettem, alig akad nap, hogy pár partit (a társadalmilag és anyagilag hasznosabb időtöltések mellett) meg ne engednék magamnak. Azt azonban igazán nem gondoltam, hogy a SEO is szenvedélyemmé válhat. Hobbiszinten űzöm, de újabban kis pénzt is keresek vele. Erről ebben a blogomban még nem számoltam be, most hát a magánéletem iránt fokozottan érdeklődők kíváncsiságát részben kielégítendő, elárulok pár részletet. (Épp a minap tette szóvá kedves barátom, akivel ritkán van módom beszélgetni, hogy azelőtt a mindennapi ténykedéseimről, családi eseményekről is gyakran írtam, mostanában azonban a blogomból nemigen tudhatja meg, hogy s mint élek. Nos, picit mos meglengetem a fátylat.)

2006-ban találkoztam először a SEO fogalmával, és akkor mindjárt bele is cseppentem a sűrűjébe: beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenyre, amelynek pillangószív volt a kulcsszava. Bár abszolút outsider voltam a témában és inkább csak ösztöneimre hallgatva igyekeztem eredményt elérni, mégis az ötödik lettem. A következő évben már díjazásos, félig-meddig profi verseny indult linkfelhő keresőkérdéssel, még itt is sikerült a 10. helyet elérnem. A 2008-as, II. díjazásos, már vérprofinak mondható erőpróbában (seonyár2008) nem kerültem az élmezőnybe. Viszont e három versenyben való részvétel során fontos tapasztalatokra tettem szert. Ezek alapján ettől kezdve elég erősen odafigyeltem saját oldalaim SEO-vonatkozásaira (többek között éppen amiatt hagytam el a régi UngPartyt, mert belső oldalai a keretes struktúra miatt a Google számára jószerével elérhetetlenek voltak).

No de mi is az a SEO? Keresőoptimalizálás, azaz a keresőmarketing része…Vagyis… A lehető legrövidebben fogalmazva:

A SEO az a tevékenység, amelynek révén egy adott honlapot valamely keresőkifejezésre minél jobb helyezéshez juttatunk a keresők találati listáján.

Ez persze kicsit leegyszerűsítő fogalmazás, valamivel pontosabban és részletesebben így tudnám összefoglalni:

A keresőmarketing részét képező keresőoptimalizálás (SEO, Search Engine Optimization) olyan internetes tevékenység, amelynek célja az, hogy egy adott honlap minél jobb helyezést érjen el a normál találatok közt a honlap üzemeltetője által fontosnak tartott keresőkifejezésekre. Általában normál (vagy organikus) találatoknak a keresők által kilistázott azon találatokat nevezzük, amelyeket fizetéssel nem befolyásoltak, csupán a keresőmotorok belső logikája alapján kerültek a találati lista adott helyére (a fizetett linkek tehát nem tartoznak ide). A keresőoptimalizálás két fő iránya a belső és a külső SEO-munka: az előbbi keretében magát az oldalt tesszük minél alkalmasabbá arra, hogy adott keresésekre jó helyezést érhessen el, az utóbbi során külső erőforrásokat (más honlapokat) igénybe véve érünk el (építünk) az oldal számára minél hatékonyabb támogatottságot.

A három említett verseny során szerzett gyakorlati tapasztalatokkal (és persze némi elméleti tudás beszerzésével) nem csupán azt értem el, hogy saját webhelyeim többségét „szereti a Google”, hanem időnként külső SEO-megbízásokat is kaptam és olykor el is vállaltam egyet-egyet. Barátaim oldalait is gyakran felhúztam a Google-listák élére. De aztán beleuntam a dologba, külső munkákat nem vállaltam.

Változás 2011-ben történt. Egy üzletasszony a neten rám bukkant, s mint amatőr keresőoptimalizátort, rábeszélt, hogy vállaljam el üzleti oldala gondozását. Erre rá is álltam, sőt, már a legfontosabb előkészületeket is elvégeztem, amikor kiderült, hogy mégsem tudunk megegyezni. Ám eddigre én, pusztán SEO-célzattal, beindítottam két „szakmai” blogot. A közös munka ugyan kútba eset, de én nem szüntettem meg a két blogot, hanem gondoztam, gazdagítottam, keresőoptimalizáltam, mígnem 3-as PageRank értékre tettek szert (hogy ez micsoda, arról majd talán legközelebb) és felkerültek a találati listák első tábláira. Nem sokkal ezután megtalált egy másik vállalkozó. Vele már sikerült megegyeznem, így néhány hónapja az ő szakmai oldalát optimalizálom, gyakran napi több órányi munkával és szép eredménnyel.

A konkrét megbízás mellékhozama az lett, hogy úgy általában is újra érdekelni kezdett a SEO, pusztán hobbiból is művelni kezdtem, játékból (vagy „szakmai” presztizsből?) fel-felhozom az oldalaimat olyan kifejezésekre, mint például Tsúszó Sándor vagy traumaterápia, időnként pedig közéleti internetes akciókat is kapcsoltam a SEO-hoz. Az ugyanis nem teljesen véletlen, hogy a tiltakozás, József Attila szobra vagy a lemondott Orbán Viktor keresőkérdésre a Google egy-egy saját oldalamat teszi a lista élére. (Tessék kipróbálni!) Ezeket az oldalakat a csúcsra juttatni: több mint hobbi, igazi SEO-szenvedély.



Lapszám: 2012.01




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.