VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Egy „Írogatsz még?”-történet

Szakmai körökben szeretnek emlegetni ilyen történeteket. Szerintem már közhelyszámba megy a megállapítás, miszerint a régen látott jóindulatú ismerős semmi mással nem tudja jobban megsérteni az írót, mint a címben szereplő kérdéssel. Annyian számoltak be ilyesmiről, hogy lett is belőle önironikus rovatcím a Literán… Tőlem talán most kérdeztek hasonlót.

Szó se róla, önérzetes író joggal gondolhatja magáról, hogy ő nem írogat, hanem hatalmas odaadással írói hivatásának él (különösen, mióta megtudta, hogy az irodalom a nemzet szolgálója), alkot, teremt, esetleg ír, ÍR, ÍR – no de hogy írogat??… Emlékszem, Horváth Anna beregszászi keramikusművész is mennyire megsértődött vagy 30 éve, amikor a Stúdió c. tv-műsor riportere, Petrányi Judit a műhelyébe lépve ezt kérdezte: „És akkor itt tetszik babrálgatni?” – pedig Annában nem tengett túl az önérzet, de ez neki is sok volt.  Jóindulatú érdeklődéssel most valami hasonló módon kíváncsiskodott az én régi ismerősöm. Svédországba vitte a sorsa, ott lett szakács. Bocsánat. főszakács, séf… Most megtalált a neten és utánaszámolt, lassan tíz éve annak, hogy 2004-ben utoljára találkoztunk. „Éppen akkor léptél ki az Írószövetségből. Írtál azóta valamit? Jelent meg könyved?”

Arcátlan nagyképűséggel csak ezt a listát küldtem el válaszul:

  1. 2005: Szembesülés – regény
  2. 2007: Az ezredforduló hét esztendeje – naplókönyv
  3. 2008: A Pilinszky-projektum – szonettek
  4. 2008: Magyarul beszélő magyarok – esszék, publicisztikák
  5. 2009: Harmadvalaki – versek
  6. 2011: Tejmozi regény
  7. 2012: Kő és árnyék – versek
  8. 2013: Az utolsó futamok – naplókönyv


Lapszám: 2013.09




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.