VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Asszociációs játék

Főblogomban nagyszabású asszociációs játékot indítottam. Előbb volt egy tíz részes bevezető sorozat, aztán elindítottam az 50 feladványból (!) álló sorozatot. Februártól szeptemberig tart majd. És 20 remek könyv kerül az első 10 helyezett birtokába. Maga az asszociációs játék olyan fejtörőkből áll, amelyekben megadott szavakról más szavakra kell asszociálni. Ez így persze még kicsit ködös.

A játék ötletét és a feladványok főbb típusait Varga István bridzsnagymester Kramplay elnevezésű játéksorozatából vettem át – szíves engedélyével és biztatására. Az ötletgazda a saját leleményeit eleinte levélben juttatta el barátaihoz, illetve honlapján is rendezett fordulókat, majd a Facebook egy zárt csoportjában szórakoztatta vele a társaság ilyesmire fogékony részét. Én is itt kedveltem meg ezt a játékot, miután kis késéssel csatlakoztam a résztvevők (és megfejtők) táborához.

Rendszeres rejtvényfejtők persze a képzettársításokra alapuló feladványokkal alkalomszerűen találkozhattak másutt is (rejtvényújságok, különböző kvízjátékok), a közösségi oldalon közreadottak nóvuma egyfelől az egymásra következés napi sorozatossága volt, másfelől az az egységes „stílus”, amelyet a szellemesség, a feladványok eleganciája és „nehéz, de még épp megfejthető” volta csakúgy jellemzett, mint az a jól körülhatárolható asszociációs mező, amelyben az általános műveltséghez tartozó tudáson túl kiemelt szerepet kaptak az irodalom, a filmművészet, a történelem és földrajz (illetve – sajnálatomra – a sport) tárgykörébe tartozó ismeretek. De talán ennél is fontosabb volt az a nehezen leírható-megragadható sajátosság, amely maguknak az asszociációknak a menetét, szálait, lépcsőfokait jellemezte.

Hogy érthetőbb legyen, következzen egy nagyon egyszerű példa:

Mi a mű címe?

Ebben a feladványtípusban egy (lehetőleg közismert, a maga műfajában híres, jelentős) mű címét kell kitalálni úgy, hogy a cím egyes szavaira más szavakról-fogalmakról lehet asszociálni

Melyik műcímre asszociálhatunk az alábbi szavakból?

JEGYZŐ
OSTOR
KISMALAC
TÖLTELÉK

A megfejtés egy műalkotás négy szóból álló címe. A címben szereplő szavakra a fenti szavak sorrendjében következtethetünk.

Megfejtés: 

Falu végén kurta kocsma

Magyarázat (az asszociáció menete):

JEGYZŐ >> A falu jegyzője (Eötvös József regénye) >> FALU
OSTOR >> A végén csattan az ostor (közmondás) >> VÉGÉN
KISMALAC >> Kurta farkú kismalac (a mondókából) >> KURTA
TÖLTELÉK >> Kocsmatöltelék (köznyelvi kifejezés) >> KOCSMA

Így áll össze Petőfi versének a címe négy asszociáció révén: a megadott szó és a kitalálandó szó között egyetlen összekötőre kell rátalálni, esetünkben ez regénycím, közmondás, mondóka vagy szokványos szóösszetétel. Előfordulhatnak persze több lépcsős, hosszabb asszociációs sorok.

A játék fő érdekessége és sajátossága minden feladvány esetében az, hogy másfelé kanyarodó asszociációkkal egyetlen más műcímet sem tudunk kihozni, illetve ha esetleg mégis, akkor túl esetleges, túl bonyolult képzettársításokat kell használnunk, ellentétben a fenti egyértelmű és világos asszociációs sorokkal.

Én a képzettársítások itt alkalmazandó mechanizmusát így képzeltem el: minden megadott szó körül létezik egy asszociációs tárcsa, ezen szerepelnek a társítható fogalmak (kb. úgy, mint a félkarú rablónak nevezett játékautomata tárcsáin a képecskék). A megfejtés során gondolatban minden szó tárcsáját addig forgatjuk (külön-külön és ha erre képesek vagyunk, akkor többet egyszerre is), míg végül egymás mellé kerülnek a megfelelő fogalmak és kijön az egyetlen helyes megoldás.

A sorozatok itt követhetők nyomon:

Aki pedig nem szeretné a megfejtést is azonnal látna, azok itt találják a "csak a feladat" közléseket:

Annak, aki rákapott az ízére, nagyon élvezetes ez a fajta agytorna.



Lapszám: 2014.06

Címkék: játék



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.