VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


A KMKSZ hazug plakátja

Két pártkatona védte a mundér becsületét és a saját sarát mindkettő roppant illatosnak, a másikét pedig rettentő büdösnek találta. Holott bűzlik mindkettő. A saját hibák elismerésének a felvállalását nem véltem felfedezni, holott lenne mit észrevételezni saját oldalon is. Egyszer azt írtam, hogy nem hiszek el semmit jót, amit magukról és semmi rosszat, amit a másikról mondanak a szemben álló felek – de készséggel elhinném azt, amit a másik fél erényeiről és saját negatívumaikról mondanának. De erről nincs szó, a saját lovát dicséri és a másikét ócsárolja mindkét fél: az enyém táltos, a tied kehes gebe.

Egy hazug plakát

avagy pártkatonák egymás közt

Az itt látható plakátot, mint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választási felhívását, a szervezet politikai titkára osztotta meg a Facebookon. A felhívás arra utal, hogy az október 26-ai ukrajnai parlamenti választáson az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blok biztos befutó helyet ajánlott fel a KMKSZ elnökének, Brenzovics Lászlónak, így  PPB-re adott kárpátaljai “magyar szavazatok” a KMKSZ propagandalogikája szerint a magyar képviselő mandátumhoz jutását eredményezik. Hosszan ki lehetne arra térni, melyek a leendő ukrán kormánypárt részről tett gesztusnak az előzményei, hogyan vált lehetetlenné az, hogy magyar képviselő egyéni jelöltként juthasson a törvényhozásba, illetve azt sem ártana felidézni, hogy amikor az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István kísértetiesen hasonló körülmények között lett képviselő, akkor milyen nyilatkozatokat tett a KMKSZ (természetesen vitatta azt, hogy az ukrán pártlistán bejutott Gajdos a kárpátaljai magyarság képviselőjének lenne tekinthető). Mindezekről a kérdésekről erősen egyoldalú írások jelentek meg a kárpátaljai magyar pártsajtóban – mindkét részről. Hasonlóan merev álláspontokat képviseltek a Facebookon vitába keveredett felek. A Darcsi Karolina megosztotta plakáthoz hozzászólt Kőszeghy Elemér, az UMDSZ politikai alelnöke, a Kárpáti Igaz Szó c. pártlap főszerkesztője. Nem túl magas színvonalú vita indult kettejük között, amibe a szokásosan bunkómód viselkedő főszerkesztő részéről a vitapartner hölgy sértegetése is belefért. Visszataszítóvá számomra azonban elsősorban nem ezért vált a szópárbaj, hanem azért, mert a felek védhetetlen dolgokat védtek foggal-körömmel.  Általános elvi értelemben Kőszeghy érvei akár meggyőzőbbek is lehettek volna, ha mind személyét, mind lapját, mind az UMDSZ-t erkölcsi értelemben le nem nullázta volna az a tény, hogy összeszűrték a levet a magyar szélsőjobbal. Így azáltal, hogy az UMDSZ immáron nem a demokrácia és a liberalizmus magasából, hanem a radikális szélsőjobb eszmei pöcegödréből támadja a Fidesz kárpátaljai segédcsapatának tekinthető KMKSZ-t, opponensét inkább teszi elfogadhatóvá, mint önmagát.

Az igen sok bejegyzésből álló vitát végigolvasva heveny undor fogott el, és ennek hangot is adtam.  Kőszeghy magára vette negatív indulatomat (nem alaptalanul), Karolina pedig úgy érezhette, hogy ezzel talán neki adtam igazat. Ezt tisztáznom kellett:

Kedves Karolina, annyi részemről azért ide kívánkozik, hogy számomra mindkettőtök érvelése – bár kétségkívül nem azonos mértékben! – még visszataszítóbbá tette azt, amit eddig se fogadtam el. Két pártkatona védte itt a mundér becsületét és a saját sarát mindkettő roppant illatosnak, a másikét pedig rettentő büdösnek találta. Holott bűzlik mindkettő (bár a penetráció tekintetében vannak eltérések). Az önkritikának, a saját hibák elismerésének a felvállalását nem véltem felfedezni, holott lenne mit észrevételezni saját oldalon is. Egyszer azt írtam, hogy nem hiszek el semmit jót, amit magukról és semmi rosszat, amit a másikról mondanak a szemben álló felek – de készséggel elhinném azt, amit a másik fél erényeiről és saját negatívumaikról mondanának. De erről nincs szó, a saját lovát dicséri és a másikét ócsárolja mindkét fél: az enyém táltos, a tied kehes gebe. – Eddig is pontosan tudtam, hogy ezeket a hatalomhoz dörgölőző magyar politikai erőket önérdekek vezérlik és ezzel több kárt okoznak a magyar közösségnek, semmint amennyire hasznukra lennének – a fenti párbeszéd csak arról győzött meg, hogy ezen a téren nem javult a helyzet az elmúlt időszakban, sőt. Amikor ez ennyire pregnánsan megmutatkozik, az nekem jó okot ad az undorodásra. Sajnálom. Nyilván lehetne másként is. Talán lehetne érvelni kevesebb önhittséggel, kevesebb feltétel nélküli elkötelezettséggel (ez a pártkatonaság). Talán be lehetne ismerni, hogy nem a hatalommal kellene folyton önérdekű alkut kötni, hanem egymással megtalálni a kompromisszum lehetőségeit, talán a másik szemében annyira zavaró szálka mellett a sajátunkból ágaskodó gerendát is el kellene ismerni. Mindkét félnek. Az “Ideje összefogni” ez esetben talán nem tűnne ennyire hazugnak. Köszönöm a figyelmedet.

A KMKSZ politikai titkára reagált, más hozzászóló is akadt. Két további rövidke bejegyzésemet is megörökíteném ehelyt:

a gond az, hogy a kmksz az elmúlt 20 évben kirekesztő és kisajátító, nem pedig egyesítő magatartást mutatott, ezért hazug a plakát és ezért visszatetsző számomra ez a képmutatás.

 

én is szívesen lennék bizakodó és adnék bizalmat neki és a kmksz-nek, ha például valahol a szervezet vezetőitől olvastam volna egyetlen árva sort arról, hogy az elmúlt 20 évben milyen nagy vétek volt a kirekesztő magatartás, mekkora hiba volt kisajátítani minden “magyar ügyet”, mekkora gyalázat volt aláfeküdni a fidesz klientúraépítésének stb. 10 ilyen mondat Brenzótól – és megtapsolom a plakátot.

Utóbbi bejegyzéseimet Kőszeghy lájkolta :)



Lapszám: 2014.12




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.