Люблю грозу в начале мая

Mindenkinek van egy Tyutcsev-álma... Történt pedig, hogy bátyám hívott Skype-on egy májusi napon – és az időjárásról kezdtünk beszélgetni. Nekem ez egyáltalán nem tartozik kedvenc témáim közé, az utóbbi időben azonban valami helyett társalgunk hőfokokról és csapadékról. (A valami az a – főleg magyar – politika, amelyben gyökeresen különböznek a nézeteink, s amelyet érintve a vita hevében én évekkel ezelőtt többször elvesztettem az önuralmamat, ordibáltam és sértegettem kedves bátyámat, s ezt utólag annyira bántam, hogy megkértem: kerüljük ezt a témát, nem szeretném újra elveszteni a fejemet, nem szeretném, ha rángatózni kezdene a gyomrom és éjszaka nem tudnék aludni a hevült vita után. Így hát kínosan kikerüljük a forró kását, azt ellenben alaposan megtárgyaltuk, hogy Baján dörög az ég, ömlik az eső és bátyám emiatt nem tudja a kertben gyümölcsfáit ápolgatni. De hát a májusi eső aranyat ér, mondtam. Ja hát persze, Puskin is szerette a májusi vihart – válaszolt ő.

Az eset még májusban esett, amikor esett a májusi eső. Frissében kellett volna megírnom, amikor zengett az ég. De akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget memóriám furcsa működésének – azóta viszont többször elmeséltem családtagjaimnak és barátaimnak, de mivel egyikükön sem láttam, hogy megrendítő módon lenyűgözte volna őket a történetem, így közreadom, bízva az élénk kollektív érdeklődés felkelthetőségében.

Történt pedig, hogy bátyám hívott Skype-on egy májusi napon – és az időjárásról kezdtünk beszélgetni. Nekem ez egyáltalán nem tartozik kedvenc témáim közé, az utóbbi időben azonban valami helyett társalgunk hőfokokról és csapadékról. (A valami az a – főleg magyar – politika, amelyben gyökeresen különböznek a nézeteink, s amelyet érintve a vita hevében én évekkel ezelőtt többször elvesztettem az önuralmamat, ordibáltam és sértegettem kedves bátyámat, s ezt utólag annyira bántam, hogy megkértem: kerüljük ezt a témát, nem szeretném újra elveszteni a fejemet, nem szeretném, ha rángatózni kezdene a gyomrom és éjszaka nem tudnék aludni a hevült vita után. Így hát kínosan kikerüljük a forró kását, azt ellenben alaposan megtárgyaltuk, hogy Baján dörög az ég, ömlik az eső és bátyám emiatt nem tudja a kertben gyümölcsfáit ápolgatni. De hát a májusi eső aranyat ér, mondtam. Ja hát persze, Puskin is szerette a májusi vihart – válaszolt ő.

Puskin a májusi vihart? – kezdtem kutatni az emlékezetemben. Nem vagyok a klasszikus orosz irodalom nagy tudora, sőt, de annyit csak feltételeztem magamról, ha bátyám ismer egy verset, akkor talán én is felidézhetem. De nem. Mondtam is, sajnos nem tudom, melyik versre gondol. Erre elmondta az első sorát:

Люблю грозу в начале мая

– én pedig, magam számára is teljesen váratlanul, folytattam:

Когда весенний, первый гром,
Как бы резвяся и играя,
Грохочет в небе голубом.

Na mi az, ilyen hamar megtaláltad az interneten, kérdezte bátyám (ő viszont csak az első sorra emlékezett). Nem, nem. Képzeld el: váratlanul beugrott. Valaha tanulhattam, tudhattam ezt a verset. Persze: az iskolában. Mondom a bátyámnak, hogy én erre a versre az utóbbi negyven évben még csak nem is gondoltam. Bátyám nevet, folytatjuk a beszélgetést.

Később mesélem Évának a furcsa felidéződést. Nem érdekes, hogy egy hívósor képes ilyen régi dolgokat előhozni az emlékezetből, most nevezetesen egy Puskin-verset? Éva kicsit furcsán néz rám, gyanakszik. Talán csak nem kételkedik a szavaimban?

Gépéhez ül és pár perc múlva megszólal: Megvan a vers, de nem Puskin, hanem Tyutcsev. Весенняя гроза.

Na hát jó, ez nem ugrott be – és én nem is gyanakodtam. Éva felolvassa a teljes verset, és nekem furcsa érzetem támad: mintha rémlene a harmadik versszak is… Próbálom elmondani, de nem sikerül.

Lefekvés után aztán újra és újra megpróbálom: és egy fél óra alatt szavanként lassan összerakom a teljes strófát. Nahát, ez nagyon érdekes. Az első szakasz elsőre beugrott, a harmadikat pedig elő kellett bányásznom. (Valószínűleg ez a kettő volt feladva memoriternek.) Hogy fog örülni Éva, ha reggel elmondom neki!

Kávézás közben el is újságolom ezt a fantasztikus örömhírt. Akkor most elmondom neked a két strófát egyben! Belenyugszik. De valami más kerül szóba, megbeszéljük, és amikor kicsit később sort akarok keríteni a magas ívű színészi produkcióra, váratlanul énekelni kezdem a Tyutcsev-verset…

A döbbenetig meglepődöm ezen… – Mi ez a dallam, honnan jön??

Éva ekkor már kacag: – Ez a Mindenkinek van egy álma című Harangozó Teri-sláger dallama.

Ahogy magamhoz térek, újrakezdem és a két versszakot hibátlanul eldalolom a magam kappanhangján, jó hamisan. De még mindig nem értem, mi és hogyan és honnan. Aztán apránként összeáll a kép.

Tudni kell, hogy verset fejből mondani soha nem tudtam. Ha nagyon muszáj volt, az iskolában persze megtanultam a memoritereket, de kínkeservesen. Feleléskor erősen koncentrálva elmondtam, de már másnap erre nem lettem volna képes. Alig is tudok néhány verset elejétől végéig elmondani – még a kedvenceimet se. Még a sajátjaimat se. (Ha valamiért – de csak ezért! – mindig irigyeltem Vári Fábián Lászlót, aki nemcsak az összes saját opuszát tudja fejből – na jó, ez nem olyan sok – de a fél magyar költészetet is.)

Különösen nehezen boldogultam az orosz versekkel. De rájöttem egy csodálatos trükkre. Ha „megzenésítem” a verset, hipp-hopp meg tudom tanulni, a dallam mellé valahogy azonnal rögzülnek a verssorok is. Egy-két (számomra) emlékezetes trükkömre jól emlékszem, szoktam is mesélni őket, s – fájdalom – néha elő is adom a zenés produkciót. Puskin Téli utazása például fantasztikusan jól ráillik egy iskoláskorombeli rettenetes Alla Pugacsova-slágerre… (Páp-páp, pápáráppá páp-páp…) Talán ennél is nagyobb blaszfémia, hogy József Attila Nyár című versére én magam komponáltam egy rock and rollt…

Ez történhetett hát Fjodor Ivanovics Tyutcsev időjárási versével is: egyszerűen rátettem a Harangozó Teri-számra, így meg tudtam tanulni, feleléskor felmondtam (bennem közben ment a sláger), aztán soha többet nem jutott eszembe sem a vers, sem az, hogy miként tanultam meg (szemben a fent említett és anekdotáimba beleszőtt két másik esettel).

Miután rekonstruáltam a hajdan történteket, az éveket kezdtem számolgatni. Ha jól emlékszem, tizedikben már világirodalmat tanultunk az orosz irodalomórákon. Kilencedikben huszadik századi orosz irodalmat (Gorkij, Majakovszkij…). Puskint és Tyutcsevet tehát nyolcadikban kellett tanulnunk. Azaz: negyvennégy éve. Na ez az, ami megér egy döbbenetet.

---

kinyomtatom!

oldal tetejére