VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Sajnálattal értesültek hibáikról

A terjedelmét és kiállítását tekintve exkluzívnak számító kötet kárpátaljai szerkesztői (szám szerint hatan) sajnálattal értesültek arról, hogy több durva hibát ejtettek munkájuk során. Megfogalmazásuk azt sejteti, hogy ezekről a durva hibákról nem tudtak, hanem külön értesítették róluk őket. Vagyis eszerint hatuk közül egyikük sem tudta például azt, hogy én még élek (és nem haltam meg 2012-ben), illetve - és leginkább - arról sem hallottak hogy minden újraközléshez meg kell kérni a szerző, illetve a jogtulajdonos hozzájárulását. Na ja, ez Kárpátalján eddig sem volt szokásban (lásd Dupka kiadói működését)... - Szíves elnézését kérjük a durva hibákért. Megértjük a felháborodását. Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket. - írják röhejes levelükben.

Levelüket azután kaptam készhez, miután a

Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig

Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény

című közel 800 oldalas kiadvány tartalomjegyzékének egy részletét ismeretlen ismerősöm elküldte nekem, s én az abban látottak alapján tiltakoztam a kiadónál szerzői jogaim megsértése miatt. Közöltem azt is, hogy még élek, de igazából annak inkább örültem, hogy posztumusz szerzőként szereplek a könyvben. Elvégre számos alkalommal keltettem saját halálhíremet, no meg ott van a virtuális öngyilkosságom is, így hát én voltaképpen eléggé erőteljesen igyekeztem előre meghekkelni elhalálozási dátumomat, nem lehet kifogásom az ellen, hogy ezt kutyaütő dilettánst szerkesztők benyelték. Már csak azért sem, mert nevemre keresve a Google az első oldalon hozza halálhíremet: Elhunyt balla D. Károly. A dolognak ez a része tehát rendben lenne, a jogtalan közlés azonban semmiképpen: 8 darab írásom, közte 2 terjedelmes, szerepel az antológiában.

 

A Kiadó igazgatója elsőre azzal akarta magát túltenni a dolgon, hogy jelezte: tiltakozólevelemet továbbította a könyv főszerkesztőjének (a rossz hírű Takaró Mihályról van szó) és a kárpátaljai szerkesztőknek azzal, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot. Visszaírtam, hogy semmilyen kapcsolatba nem kívánok velük kerülni, egyék meg, amit főztek, nekem a Kiadóval szemben vannak elvárásaim, fenntartásaim, ha tetszik: követeléseim.

Levél levelet követett, végül abban állapodtunk meg, hogy általam megállapított jótékonysági célra fordítandó honor fejében utólagosan hozzájárulok ehhez az egyszeri közléshez, de soha semmilyen művem későbbi felhasználást nem engedélyezem. A szerződést megkötöttük, a kifizetés megtörtént. Előbbiben egy tiszteletpéldány elküldését is vállalta a kiadó, ezt a mai napig nem teljesítette.

A második fejezet azzal kezdődik, hogy mivel Éva írását is betették a könyvbe anélkül, hogy erről megkérdezték vagy utólag értesítették volna,  az ő jogsérelme miatt is elindult a tiltakozás-egyeztetés-szerződéskötés folyamat. A kifizetésre és egy újabb bevállalt tiszteletpéldányra most várunk (2018. márc.16).

Közben az is kiderült, hogy valószínűleg egyetlen szerző hozzájárulását sem szerezték meg előzetesen, a velem e témában kontaktáló kárpátaljai szerzőktől legalábbis bizonyosan nem. És hogy a dolog cifrább legyen: H.S. barátomtól egy olyan cím szerepel a tartalomjegyzékben, amilyen című verset ő soha nem írt.

Mindez így együtt egyre szebb. A legkínosabb azonban mégis az, hogy tudtomon és akaratomon kívül sajnos

belekerültem az új magyar nemzeti kánonba

- amit egyetlen porcikám sem kívánt. Mint ahogy azt sem, hogy ugyanaz a Gabriel Méry Ratio kiadó jelentesse meg írásaimat, amelyiknek Bayer Zsolt szinte házi szerzője...

És akkor a kedves honi kollégák levele, elrettentésül.

Bocsánatkérés

Tisztelt Balla D. Károly!

Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig c. könyvben több durva hibát ejtettünk: posztumuszként tüntettük fel az Ön több kötetét, valamint az életrajzában is pontatlan adatokat közöltünk. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy hála Istennek közöttünk él, és alkotásaival tovább emeli a Kárpátalján születendő irodalmi művek értékét.

Szíves elnézését kérjük a durva hibákért. Megértjük a felháborodását. Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket.

A Kiadó ígérete szerint még ebben az évben megjelenteti a könyv kiigazított változatát.

Azért is elnézését kérjük, hogy a megkérdezése nélkül közöltük a kötetben a műveit. Amennyiben Ön igényli, a Kiadó hajlandó az Önt megillető jogdíjat kifizetni.

A szándékunk ellenére elkövetett hibákért bocsánatát kérjük! További erőt, egészséget kívánunk alkotói munkájához!

Tisztelettel a kárpátaljai szerkesztőbizottság tagjai: Czébely Lajos, Hnatik Riskó Márta, Katona Mironova Berta, Kelemen Klára, Király Katalin és Szántó Edit.



Lapszám: 2018.03




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.