|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Határon túli szavazók - mint nemzetbiztonsági kockázat ![]() Ez nagyon is megalapozott feltételezés, hiszen egyfelől köztudott, hogy a határon túli magyarság konzervatívabb gondolkozású, vallásosabb és fogékonyabb a nemzeti ideológiára, mint az anyaországi, éppen ezért a magát a konzervatív-keresztény-nemzeti értékrend letéteményesének hirdető politikai erő joggal számíthat a határon túliak nagy többségének a támogatására; másfelől az is nyilvánvaló, hogy mindazok, akik „ettől a kormánytól” kapják meg a magyar állampolgárságot, érzelmi szempontból leköteleződnek és hálából készséggel szavaznak majd a kormánypártokra. Mindez azzal járhat, hogy a most hatalmon lévők akkor is hozni tudják biztonságos többségüket az elkövetkezendő választásokon (akár évtizeden át), ha belföldi szavazóik bázisa erősen megcsappanna. Előfordulhat azonban, hogy a Fidesz számítása nem jön be. Mégpedig azért nem, mert a célcsoportnak tekintett határon túliak körében nem a demokratikus minimumot teljesíteni és bizonyos európai normákat betartani igyekvő kormánypártok a legnépszerűbbek, hanem a nemzeti demagógiát harsogó, szélsőséges nézeteket valló radikális Jobbik. Soviniszta és revizionista propagandaszövegeik sok határon túlinak a „szívéből szólnak”, így félő, voksaikat is inkább nekik adnák. A magyar politikai erővonalaknak olyanfajta újrarendeződése, amely a Jobbik megerősödéséhez vagy akár kormánypozícióhoz jutásához vezetne, igencsak veszélyes. Azok számára, akik ismerik a történelmi példákat és azokból megfelelő tanulságokat vonnak le, akik felelősen tekintenek az ország és a nemzet jövőjére, akik európai típusú demokráciában gondolkodnak, azok számára világos, hogy egy efféle szélsőjobboldali fordulat milyen súlyos következményekkel járhatna Magyarországra nézve. Azaz: a határon túli szavazók tevőlegesen elősegíthetik egy olyan erő térnyerését, amely visszafordíthatja Magyarország európai integrációját, ellenségessé teheti szomszédpolitikáját, felszámolhatja demokratikus társadalmi berendezkedését, súlyos diszkriminációval sújthatja lakossága bizonyos rétegeit, elüldözheti legjobb gondolkodóit stb., stb. Mindezzel akár destabilizálhatja és „romlásba döntheti” az országot. Vagyis: a határon túli magyar szavazók nem Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna, hanem éppenséggel Magyarország számára jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot azzal, hogy Magyarországon szélsőséges politikai erőket juttathatnak hatalmi pozícióba.
Némi vita alakult ki arról, vajon valóban „nagyjából baloldalinak tartott” lap-e a KISZó. Ha véleménye van erről, itt szavazhat: Milyen orientációjú a Kárpáti Igaz Szó? kárpátaljai ruszinok Lapszám:
2011.05.16
|
• BDK • Honlap-SEO: keresőoptimalizálás • Elhunyt Balla D. Károly Napi blog
AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma
Csatlakozz:Frissek a rovatban: Friss szám Korábbi számok Frissek: Főbb blogjaim
Főbejáratok
SEO-szerviz
aktuális keresőoptimalizált weboldalak: Google első helyHelyezés javítás, honlap optimalizálás honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás Google honlap optimalizálás: seogoogle helyezés, seo jelentése honlap pr cikk link építés - google optimalizálás, seo Tartalommarketingelső hely: google honlap optimalizálás - seo marketing Állandó oldalak, SEO-posztok
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||