Tsúszó Sándor 100 éves T-modellje

A huszadik századi nagy művészek története - állítja Dr. Kállay O. Béla pszichiáter - szorosan összefügg a gépkocsizás történetével. Igaza lehet: a technikai forradalom eme nagy vívmányát nagy élvezettel vették birtokukba írók, festők, színészek. Nem egynek tragikus halálát is automobil okozta. Alábbi történetünk szerencsére derűsebb kimenetelű. Aktualitását az adja, hogy a detroiti autómúzeum elfekvő raktár-készletének katalogizálása közben rábukkantak arra az éppen száz esztendős, 1913-as gyártású Ford T-modellre, amelyről kiderült, valaha a jeles avantgárd alkotó és gondolkodó, Tsúszó Sándor birtokában volt, aki 1929-ben ezzel utazott viharos házasságának hat ungvári hónapja múltán Pozsonyba.

A különleges, éppen 100 esztendős gépkocsinak a története is különleges. A feljegyzések szerint a T-modellt gyártásának évében maga Henry Ford ajándékozta az első budapesti autókölcsönző tulajdonosának, Häzler Aurélnak. Ez pedig imigyen esett meg:

Az első autókölcsönző Budapesten

Häzler Aurél a Városligetben már 1910-ben autókölcsönzőt nyitott, igaz, ez inkább amolyan vidámparki mulatság volt, mert a bérautókkal a lovaskocsiktól uralt városi forgalomba kihajtani tilos volt, a sétakocsikázásra csupán a Városliget területén kerülhetett sor. Az olcsónak nem mondható autóbérlés lehetőségével örömmel éltek az ide kiránduló urak és dámák, akiknek indulás előtt maga a tulajdonos tartott gyakorlati bemutatót. 

De ki is volt ez a Häzler Aurél?

Az ágrólszakadt, léha életet élő ifjú nemesek sarjának tarthatta magát, hiszen nagyapja az Osztrák-Magyar Monarchia felső tízezrébe tartozott, mint olyan tehetős és befolyásos földbirtokos, akinek a politikai életben is súlya volt magas rangú hivatalnok-barátai révén. Gratz-környéki birtokain gyakran tartott nagy mulatságokat, itt napokig vendégelt képviselőket, bírákat, államhivatalnokokat. Náluk lobbizta ki, hogy tenyésztett szarvasmarháit az államkincstár a közétkeztetés számára rendszeresen felvásárolja.

Emília nevű lányát a módos Häzler Timót-Eduárd Budapesten taníttatta, és fia nem lévén úgy tervezte, hogy majd egy üzleti szempontból kedvező házasság után vejének fogja átadni a birtokok irányítását. Ám terveit keresztülhúzva a csinos Emília egy pesti kadéttal szűrte össze a levet, akitől törvénytelen gyermeke született. A szigorú nemes ezt persze nem nézhette jó szemmel. Ahhoz ugyan hozzájárult, hogy a kicsi a Häzler családnevet megkapja, ám leányát kitagadta az örökségből.

A leányanya tanulmányait megszakítva Budapesten maradt, egy kalapos-szalonban lett kisegítő, igen szerény keresettel. Az éles eszű Aurélt csak rövid ideig taníthatta, mielőbb szakmát akart adni kezébe, így 14 évesen asztalos-inasnak szegődtette.

Aurélnak el-elkalandozó fantáziája mindig gyorsabban járt a kezénél, így sokáig olybá festett, hogy soha nem lesz belőle kitanult segéd, megmarad igazi vizesnyolcasnak. Anyja korai halála azonban hirtelen felnőtté tette, komolyan vette a munkáját és szépen haladt előre mestere mellett; önálló műhely indítását is tervezte.

1909-ben már éppen mesterlevele kiváltására készülődött, amikor egy bécsi ügyvéd felkereste Häzler Timót-Eduárd halálának a hírével. Aurél alig is tudott valamit felmenőiről, mégis megrendült, így alig fogta fel, hogy nagyobbacska vagyont örökölt a földbirtokos nagypapától. Bár, mint említettük, a mamát rangon aluli rövid  vadházassága  miatt a zord papa kitagadta az örökségből, ám az unokára, jobb híján, csak ráhagyta ingó és ingatlan vagyonának egy jelentős részét (a többit az Üdvhadseregre testálta).

Hősünk, aki ekkorra a Pesten még éppen csak megjelent automobilok megszállottja lett,  nem sokat tépelődött, pénzzé tette a neki jutott birtok-hányadot, a gulyát és a ménest, a kastélyt és a számos kúriát. A jelentős nagyságú pénzösszegből a Városligetben 1910-ben 12 darab méregdrágán vásárolt gépkocsival megnyitotta az első budapesti autókölcsönzőt.

Ötlete eredetinek számított, de a mintát Bécsből hozta (ahová az anyja halála előtt egyszer-kétszer kivitte), ahol a Práterben működött hasonló szórakoztató látványosság, de az ottani autók inkább játékszerekre hasonlítottak. Aurél valódi automobilokat vásárolt - egyenesen a gyárakból. Került, amibe került. „Én új fejezetet nyitok a budapesti közlekedés történetében" - vallotta hetykén.

A méregdrága autók és a roppant komoly "történelemcsináló" ambíciók ellenére az autókölcsönzés budapesti históriája mégis amolyan vidámparki attrakcióval indult, mert a nagy összegekért vásárolt bérautók hiába értek kincset és hiába számítottak csúcstechnikának, a város elöljárósága nem járult hozzá, hogy a lovaskocsik uralta városi forgalomba a kuncsaftok kihajtsanak velük. Az 1-másfél órás sétakocsikázásra csupán a Városliget sétányain kerülhetett sor, de néhány sávot még itt is lezártak az Első Magyar Pesti Nőegylet követelésére a gyerekkocsijukat itt tologató kismamák biztonsága érdekében.

Mégis: a vállalkozás egy idő után idegenforgalmi látványossággá vált és a magyar fővárosba érkezők számára kihagyhatatlan programmá vált a bérkocsikázás. A korabeli feljegyzések szerint maga Henry Ford is megtekintette az egyedülálló vállalkozást 1912-es európai körútja során. Aurél korát meghazudtolóan modern vállalkozása annyira megtetszett neki, hogy egy évvel később, 1913-ban új típusú Ford T-modell automobilt ajándékozott Aurélnak, aki illően megköszönte és egy fajtiszta magyar pulikutyával viszonozta a nagyvonalú küldeményt. Az ebet egyik segédje maga szállította Detroitba és személyesen adta át a gyárosnak. Budapestre visszaérkezvén ő számolt be arról, hogy a Ford-gyár legnagyobb szerelőcsarnokában az egyik futószalag fölött öles betűkkel a FORD AUTÓK BÉRLÉSE MÁR BUDAPESTEN IS! felirat volt látható.

Ám a fényes budapesti vállalkozásnak rövidesen befellegzett: kitört az első világháború és a hadügyminisztérium harcászati célokra kisajátította a bérautókat.

A veszteségek ellenére a kocsik java átvészelte a háborút. Nem így hajdani tulajdonosuk, a gyenge fizikumú Häzler Aurél, aki tüdővészben pusztult el az olasz fronton.

Ungvárra kerül Henry Ford ajándéka

A kocsik sokáig valamelyik állami garázsban rozsdásodtak, majd 1924-ben váratlanul árverésre bocsájtotta őket az állam. Az addigra működésképtelenné vált T-modellt potom áron Blau Ignác ungvári szatócs vásárolta meg, aki véletlenül tévedt a helyszínre (eredetileg posztóbálákat akart vásárolni üzlete számára). Vasúton vitette a Fordot Ungvárra, ahol egy Miron nevű ruszin szerelő újra üzemképessé tette (néhány alkatrészt maga esztergályozott, néhányat más kocsikról szedett le, de volt olyan is, amit a gyárból kellett meghozatnia).

Blau Ignác nem sokáig parádézhatott Ungvár utcáin a T-modellel - hamarosan elhunyt (a sors tragédiája, hogy éppen egy posztóbála nyomta agyon). A kocsit Borbála nevű leánya örökölte meg, akit 1929-ben a Párizsból akkor érkező Tsúszó Sándor vett nőül. Bár a Fordot hozománynak tekinthette és szabadon használhatta, ő ragaszkodott hozzá, hogy "kivásárolja" a családi örökségből és saját tulajdonába vegye. Sejthette, hogy házassága nem lesz hosszú életű, még abban az évben elváltak és Tsúszó a néhai bérautóval egyenesen Pozsonyba hajtott.

De előtte még sokat kocsikáztak barátaival a Kárpátokban. A fenti képen például a Vereckei-hágó felé vezető útról letérve kanyarognak egy rét közepén. A kocsiban ülőket teljes bizonyossággal a kép alapján nem lehet azonosítani. A volánnál Tsúszó Sándor ül, jobbján egyesek a tanárkodása színhelyére vissza-visszalátogató Szabó Dezsőt vélik felismerni. Tsúszó mögött sokak egybehangzó véleménye szerint a Párizsból ugyanebben az időben hazatért Erdélyi Béla festőművész ül (a két művész ekkor szoros barátságban állt és mindketten Drávai Gizella beregszászi irodalmi szalonjának voltak a törzstagjai). A negyedik személy sajnos azonosíthatatlan.

A képen: Valahol a Kárpátokban, a Vereckei-hágó felé vezető útról letérve Tsúszó Sándor egy lucernás réten köröz barátaival.

Pozsony-Berlin-Detroit

Tsószó pozsonyi évei alatt sokat használta a T-modellt, de amikor újabb Európa-körüli útra készült, már nem találta eléggé üzembiztosnak a hosszú túrára. Stílusérzéke arra sarkallta, hogy újra azzá tegye az autót, ami eredetileg volt: beadta egy pozsonyi autókölcsönzőbe, ahol a legkedveltebb bárautókká vált és egészen a német megszállásig szolgálta az utazók igényeit.

A bevonuló német csapatok egyik tisztje azonban szemet vetett rá, mint hadi zsákmányt konfiskálta, és azonnal haza is küldette a fiának Berlinbe. Az elkényeztetett náci ficsúr azonban nem örült az ajándéknak - amerikai kocsi? az ellenségé? - hamar túladott rajta.

Henry Ford személyes ajándékának a sorsa innen ismeretlen egészen addig a pontig, hogy 2013-ban a detroiti autómúzeum elfekvő készletében megtalálták. Vélhetően a kocsi a Berlinbe bevonuló amerikai csapatok valamelyik tagjához kerülhetett, aki - leginkább érzelmi okokból - visszahajókáztatta az USÁ-ba. Ám az autó eddigre már igencsak lestrapálódott, nem sok hasznát vette, hát elküldette a Ford-gyárba, mint akkor már technikatörténeti ritkaságot. Ott pedig nem igazán tudtak mit kezdeni vele, beraktározták az ócskaságok közé. Ezt az állományt aztán megkapta az autómúzeum, de csak futólag nézték át a készletet, és csupán a működőképes vagy igazán ritka kocsikat emelték a kiállítási tárgyak sorába - az 1913-as T-modell egyik kritériumnak sem felet meg.

Így rozsdásodott a teljes ismeretlenségben születésének századik évfordulójáig a hányattatott sorsú Ford, az első budapesti autókölcsönző favoritja, a világutazó Tsúszó Sándor kedves, sok kárpáti tájat látott automobilja.

---

kinyomtatom!

oldal tetejére