2016 nyárvégére - koraőszére kis irodalmi önpróba elé állítottam magam. A Facebookon arra kértem ismerőseimet, személyenként küldjenek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót, és én felhasználásukkal záros határidőn belül írok és publikálok vagy egy haikut, vagy egy aforizmát (legalábbis effélét), illetve egy ezeknél valamivel hosszabb minimál prózát. A játék nevéül József Attila egy versidézetét választottam: Hever egymáson a világ. Igyekeztem a fogalmilag össze nem tartozó két szót, akár a halom hasított fa darabjait, összefüggésbe hozni. Tovább

Agyműtét közben vesztette életét Ungváron Balla D. Károly. A beavatkozásra azután került sor, hogy a közismert kárpátaljai író elhatározta, nemzeti szilikon-implantátumot ültet be koponyájába, leginkább azért, hogy ő is olyan verseket tudjon írni, mint az efféle segédeszközökre egyáltalán nem szoruló honi pályatársa, Vári Fábián László. A liberális agyközpont helyére szánt implantátumot a legkiválóbb, erre hívatott szakemberek gondos munkával elkészítették, majd megfelelő adag küldetéstudatot fecskendeztek bele. Tovább

Rekordkísérlet közben vesztette életét Balla D. Károly költő. Az extrém internetes szokásairól és posztmodern allűrjeiről ismert kárpátaljai alkotó ezúttal éppen posztemelésben kívánt csúcsot felállítani. Egy világrekordot már magáénak tudhatott ezen a téren azzal, hogy 60 saját blogot vezetett, most azonban arra tett kísérletet, hogy egyetlen óra leforgása alatt száz irodalmi blogbejegyzést posztoljon ki az internetre. Tovább

Ötéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából pedig tornyot lehett építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás: figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt nem látja senki. Tovább

Beteglátogatóba érkeztek. Szájra adták agresszív nyálas csókjaikat, hoztak bonbont és befőttet, hosszan zörögtek nejlontasakjaikkal, amíg minden odaadó figyelmességüket kipakoltak a nachtkasznira. Kis pálinkát is akartam, finom házit, de azt most neked nem lehet, szabadkozott egyikük. Tovább

A félig nyitott ablakon karját kidugta az aggodalom. Nem, egyáltalán nem azt akarta megállapítani – mármint az aggodalom -, hogy esik-e az eső, erre nem volt szükség: a kövér cseppek jól látható csíkokat húzva kötötték egybe az eget a földdel. Tovább

Nem izgatta különösebben a közelgő vihar. Van ernyője, van esőkabátja. Bár itt benn a szobában aligha lesz szüksége rájuk. Teljes a biztonság, a háztetőn villámhárító, a pincében felfújható mentőcsónak. Keze ügyében a telefon, mentők, tűzoltók valahol készenlétben, ha mégis. De ugyan miért lenne mégis? Őt csak ne riogassa a rádió azzal, hogy a Dunántúlon már orkánszerű és galambtojás nagyságú. Juszt sem kezd el szorongani. Tovább

Az előbb elrepült egy mókus az ablak előtt, mondta bele a kávéscsészéjébe Éva egy borús reggelen, amikor még nem lehetett tudni, milyen ábrát rajzolnak a tektonikus vonalak a ház alá, mint ahogy azt sem, előkeveredik-e valaha a káoszból az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló elveszett festmény. Oresztész kinézett az ablakon, s anélkül, hogy mérlegelte volna, foroghat-e visszafelé a pincében a vízóra attól, hogy egyeninges cserkészek sorakoznak a folyóparton, kételyének adott hangot a mókus röptét illetően. Tovább

A hervadás akkor már második napja környékezte a szökőkutat. Az első napon csak járt körülötte, figyelte rezdüléseit. Éjszakára elhúzódott mellőle, egy tuja tövéből nézte a színes fénypászmákban megújuló csodát. Tovább

Túl forrónak találta az iszappakolást a karján és a vállán, mégsem szólt a nővérnek. Inkább azt figyelte, ahogy az andalító, sárgás fény meg-megrezdül a kifeszített lepedők között. Feszültségingadozás, gondolta. Tovább