VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


Minimalista abszurd pszichodráma

a pszichodráma eredetileg nem irodalmi műfaj, hanem pszichoterápiás tréning, a pánikbetegség kezelésében is hatásos
Bizony nem először próbálkozom „műfajteremtéssel”. A kifejezés persze túlságosan nagyképű akkor is, ha előttem (tudtommal) senki sem írt limerikben sírverseket, mint ahogy a posztmodern koan létrehozásában is, úgy vélem, szűz területen botladozom. Most újabb határmezsgyén mutatok be szövegszerű egyensúlygyakorlatokat.

Eredetileg a pszichodráma egyáltalán nem irodalmi műfaj, hanem gyógyászati módszer, akcióelvű, cselekvésközpontú, feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás technika, melyet Jacob Levi Moreno a múlt század első felében dolgozott ki, és amelyet Mérei Ferenc honosított meg Magyarországon az 1970-​​es évek elején. Az eredeti pszichodrámában előre megírt szöveg nem szerepel. Ezzel ellentétben új irodalmi kísérletemben minimalista „abszurd pszichodrámákat” (párbeszédeket, monológokat, szituáció-leírásokat) teszek közzé, majd egy-két nappal később ezekhez hozzátoldom a csoportterápiás alkalmazást érintő megjegyzéseimet. A kettő együtt alkotja az általam elképzelt új irodalmi műfaj, a voltaképpeni pszichodráma kis darabjait. A projektum oldala: trauma és pánikterápia: abszurd irodalmi psichodráma (a szövegek elolvasása után kattints a »tovább linkre).


Frissítés

Irodalmi tervezetem utóbb keresőmarketing projektummal egészült ki, amelynek témája:

Agorafóbia és pánikbetegség

Általában háromféle pánikot különböztetünk meg

  • a reakciópánik a veszéchehzetre adott természetes reagálás
  • a spontán pánik látható ok nélkül alakul ki, a testi tünetek megelőzik a szorongás és félelem jelentkezését
  • kognitív vagy szorongásos pánikroham: előbb van a félelem, ezt követik a tünetek, amelyek megerősítik a szorongás "jogosságát"

A pánik kognitív elmélete szerint a pánikbetegség leküzdhető gyógyszeres kezelés nélkül: viselkedésterápiával. Ilyen pszochoterápiás módszer akár a pszichodráma is lehet. Bővebben erről a témáról:




Lapszám: 2011.11




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






ELŐZŐ SZÁM címlapja

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projektek témája: Teraszbeépítés - Budapest. Télikert gyártás, építés. Mobilmarketing: tömeges sms-küldés, kampány. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Télikertépítés - Terasz - SMS kampány". Tartalommarketing, arvisura, pirézek