VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


Egy tiszta pályázat

Nemrégiben nagyszabású meghívásos művészeti pályázatot hirdetett a széles körben egyre ismertebb, nagy tekintélyű Egyek csoport saját tagjai számára. A jelentkezők igen magas száma lehetővé tette, hogy a zsűri jeligés pályamunkák beküldését kérje, így biztosítva a résztvevők teljes esélyegyenlőségét.

Az erőpróba megmérettetését vállalóknak egy weboldalba illeszthető olyan emblémát, logót, fejlécképet… stb. kellett tervezniük, amely egyfelől szellemesen utal a Google-keresés izgalmára, másfelől szójáték formájában tartalmazza a keresőoptimalizálás fogalmának angol rövidítését: SEO. A csoport tagjai lázas igyekezettel vetették magukat a kihívás elébe.

Az Egyek elnöksége a határidőre beérkezett pályaműveket hosszan szemlélte, elemezte, értékelte. Végül megszületett a nehezen hozott döntés. A képernyőn ott díszelgett a nyertes képkompozíció. Már csak annak a lezárt borítéknak feltörése volt hátra, amely a szerző nevét tartalmazta.

Az ünnepélyes aktusra az Egyek rendkívüli közgyűlésén került sor. Minden reflektor és számpár az Elnökre szegeződött, aki felnyitotta a borítékot, majd arcán az őszinte meglepettség és meghatottság látható jeleivel kimondta a pályadíjas művész nevét. A csoport tagjai egy emberként ovációban törtek ki Balla D. Károly nevének hallatán és a magas összegű pályadíj megduplázását követelték. Amit az Elnök megértő mosollyal jóvá is hagyott.



Lapszám: 2012.02

Címkék: seo hír élc egyek



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projektek témája: Teraszbeépítés - Budapest. Télikert gyártás, építés. Mobilmarketing: tömeges sms-küldés, kampány. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Télikertépítés - Terasz - SMS kampány". Tartalommarketing, arvisura, pirézek