VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ
napló

jegyzet A genetika tetoválása
| 2013.05 |
Kovásznai nagyanyámat a mostohaapja „Magyarnak nem adlak” felkiáltással román férfihez akarta kényszeríteni, hát megszökött otthonról a házasság elől. Jó messze keveredett Székelyföldről, Budapesten kötött ki, műbútorasztalos nagyapám oldalán. Tizenöt éven át nem sikerült teherbe esnie. Orvosról orvosra járt, kipróbált minden gyógyfürdőt, elvégzett minden javasolt kúrát. Mígnem, végső kétségbeesésében és meghazudtolva rátarti reformátusságát, felajánlotta Szent Antalnak legféltettebb kincsét... Tovább
jegyzet Rossz mondat, törött ablak
| 2013.05 |
Ha suta, félreérthető, nyakatekert mondatot olvasok valahol, mindig Babits megállapítása jut eszembe: Minden rossz mondat töröttablak, melyen át egy rossz gondolatra látni. Efféle törött ablakokból bizony túlkínálat van mostanában, akad épület, amelynek homlokzatán szinte csak ilyenek találhatók. Tovább
jegyzet Az utolsó boldog Könyvnap
| 2013.05 |
Az alább nagyobb méretben is látható fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem tudtam teljes biztonsággal megállapítani. Tovább
web Kárpáti Vipera + Kárpáty Nyúz
| 2013.05 |
A korábbi szolgáltató elégtelen működése miatt új helyre költöztettem és kibővítem a Kárpáti Vipera nevű kekeckedő blogomat, és ha már hozzányúltam a rendszerhez, elhatároztam, hogy integrálom belé régi, sokáig álnéven (Kárpáty Zoltán) írt alternatív baszkurációs blogomat. A Karpaty News akkor hívta fel magára széles körben a figyelmet, amikor kisebb fajta botrányt keltett azzal, hogy leleplezte a KMKSZ és a beregszászi Főiskola fantom-honlapját. Tovább
jegyzet Választások 2014
| 2013.05 |
2013 áprilisában megkíséreltem a 2014-es magyarországi országgyűlési választások eredményeit megtipplni. Összességében 55 %-ot adtam a mostani kormányerők, és 45 %-ot a demokratikus ellenzék győzelmének. Ezen belül 10-10 %-ra taksáltam az ottani vagy itteni 2/3-os győzelmet, 15-nek gondolom azt, hogy a Fidesz vékony többséget szerez és 30 %-nak azt, hogy a Jobbikkal koalícióra lépve fog kormányozni. A maradék 35 % a demokratikus ellenzék vékony győzelme. Részletek: Tovább
jegyzet A magaslati haza elvesztése
| 2013.05 |
Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a Konrád-kirekesztőt, Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. Tovább
személyes Címkéző magyarok
| 2013.03 |
Nem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Tovább
politika Csönge és a marconák
| 2013.03 |
Bizony mondom, eddig sem szíveltem a Fideszt, elítéltem politikájukat, magatartásukat, a demokratikus és liberális értékekkel való permanens szembefordulásukat, egyszerre gőgös és cinikus megnyilvánulásaikat és orcátlan populista hazudozásaikat – de most személyes ellenségemmé váltak azzal, hogy a polgári engedetlenség eszközeivel élő, a székházfoglalásban a legbékésebb magatartással fellépő tüntetőkre – köztük lányomra – a jogszerű fellépést biztosító rendőrséget elküldve ráhozták ezeket a rossz arcú marconákat, akik között még gyilkosságért ült köztörvényes is akadt. Tovább
jegyzet Nyulasvíz
| 2013.03 |
És ti már felvettétek a magyar állampolgárságot? Kérdezi szinte hetente valaki ismerőseink közül. Nehéz okosan felelni, mert a száraz nem után azonnal jön a miért nem, és ez már önmagában is konfliktushelyzetet teremt. Alig lehet elkerülni, hogy nemzeti büszkeségében meg ne sértsük a kérdezőt. A kijelentés, hogy nekünk nincs szükségünk sem magyarságunk megéléséhez, sem gyakorlásához semmilyen közjogi betagozódásra, önmagában nem elég, mert ezzel megbánthatjuk azt, akinek viszont égető szüksége van ilyesmire. Tovább
személyes A hárítás lélektana
| 2013.03 |
A szerkesztői munkának szükséges velejárója az önjelölt költők lelkének ápolása. Ha az ember irodalmi rovatot, kulturális folyóiratot szerkeszt, könyvet ad ki, óhatatlanul megkeresik ismeretlen, de ismertségre áhítozó szerzők a használhatatlan verseikkel. Tovább
web Balládium weBirodalom
| 2013.03 |
Idejében szeretném félreoszlatni azokat a rosszindulatú híreszteléseket, amelyek szerint olyan meggondolatlan újévi fogadalmat tettem volna, hogy az új évben még halálos fenyegetések kényszerítő hatása alatt sem indítok új blogot, nem üzemelek be új egyetlen egy webhelyeket sem. Tovább
irodalom Integrálódni - de mibe?
| 2013.01 |
„A szakmai körök és a közönség egyik része leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését – és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része elveti az ilyen alkotói magatartást, örömszövegeket vár és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik.” - A fenti problémát éppen 10 évvel ezelőtt vetettem fel s indítottam vele internetes eseményt. Tovább
internet Az internet mint világarchívum
| 2013.01 |
A Gutenberg-galaxis porladásra ítélt darabjai a digitális világ fényében újra felragyognak… Mámorító érzés ehhez a világhoz csatlakozni, gyarapításában részt venni, sajátosságait művészi tartalommal társítani. Az önkifejezésnek és a világ értelmezésének soha nem tapasztalt távlatai nyílnak meg ezáltal. Ezekkel okosan élni: lehet-e szebb kihívás XXI. századi író számára? Tovább
web Balládium weBirodalom
| 2013.01 |
A leghatározottabban visszautasítom azokat a rosszindulatú híreszteléseket, amelyek szerint olyan felelőtlen újévi fogadalmat tettem volna, hogy az új esztendőben még halálos fenyegetések kényszerítő hatása alatt sem indítok új blogot és nem üzemelek be egyetlen új webhelyet sem. Tovább
jegyzet Kapok vagy nem kapok?
| 2012.11 |
Boró néni a vasárnapi ebédet főzi a konyhában, Miklós bácsi a dolgozószobában szöszmötöl, értékes könyvgyűjteményének féltett darabjait rendezgeti. Roppant elégedett, mert sikerült teljessé tennie Révai nagy lexikonát. Igaz, kicsit fáradságos munkával pótolta az egyetlen hiányzó kötetet – de megérte. Tovább
web Volt egyszer egy Karpaty News
| 2012.11 |
No de ki az a Kárpáty Zoltán?? Vajon ki írja a Kárpáti Nyúz című hírblogot, amely durván oda-oda-mondogat mindenkinek? Kik az informátorok? // Most, hogy egyik ajánló blogom hosszúra tervezett sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, szót kell ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Tovább
irodalom Egy vers jelentésváltozása
| 2012.10 |
Ennek a versnek, bizony, története van. Meg utóélete. Talán mindkettő érdemes arra, hogy elmondjam. Keletkezésének körülményeibe és néhány műhelytitkába most beavatom hát a Nyájast, aztán pedig elmesélem azt is, hogyan és miként lett a versnek az eredetitől gyökeresen eltérő „forradalmi" jelentése egy szerkesztői belelátás kései elfogadása nyomán. Tovább
jegyzet Local colour és sine qua non
| 2012.10 |
Az ugye elvárható egy honlapokat kreatív módszerekkel optimalizáló irodalmártól, hogy olykor rácsapjon valamilyen aktuális szenzációra. Nem teheti meg, hogy mindig csupán várakozik, hosszú évekig csak lesi, mikor is száll le az ember a Marsra, mert akkor majd végre rongyosra látogatják a honlapját. Tovább
jegyzet Csupakabra és tigrispiton
| 2012.10 |
Talán még emlékeznek néhányan arra, hogy Kárpátaljának volt saját Yetije és UFÓ-ja is. 2005-ben nem átallottam abszolút hiteles sajtóforrásokra hivatkozva a Mozgó hasábjain hírbe hozni mind az erdeinkben látott titokzatos nagylábút, mind a ruszin falucska fölött megjelent és egy férfit elrabló földön kívülieket. Tovább
web Van-e 50 blogom?
| 2012.10 |
„Balla úr, ugye nem mondja komolyan, hogy 50 blogja van” – hitetlenkedik ügyfelem, amikor magyarázni próbálom, miként értem el, hogy egy vadonatúj, addig nem létezett weboldalt néhány órán belül indexált a Google. Félszáz blog? Ennyi kell a gyors eredményhez? És valóban ennyi lenne a birtokomban? Tovább
kép/forma Vizuális kísérletek
| 2012.09 |
A képvers műfaja nagyjából azóta izgat, hogy kölyök koromban Radnóti műfordításai között először láttam meg Apollianire A megsebzett galamb és a szökőkút c. kalligrammáját. Tétova kísérleteket már kezdő verselőként is tettem arra, hogy a betűket, szavakat és a szöveg egészét látvánnyá komponáljam, de ahogy maguk a versek, úgy a vizuális élmény is igencsak gyöngécskére sikerült. Tovább
jegyzet 10 éve lógok a blogon
| 2012.09 |
Nemrég egyszemélyes megemlékezés szerény, de felemelő keretéi között méltattam blogírói nagyságomat. Erre a méltán megérdemelt ünnepi gesztusra egy jeles évforduló alkalmából került sor: tíz évvel ezelőtt kezdtem napi rendszerességgel webjegyzeteket írni, nem tudva, hogy ezzel felgyorsítom akkor már zajló eltávolodásomat a honi köz- és kulturális élet szereplőitől. Tovább
dizájn Honlapkészítés és webdesign
| 2012.08 |
Tudom, hogy nyájas olvasóim meghatódottan és rajongva szeretik honlapjaim többségének barna, drapp, mustár, bézs, rozsda és gyenge báránygané színvilágát, most egy weblap erejéig mégis megváltam a személyemre szabott rútság tudatosan vállalt esztétikájától és kivételesen igyekeztem dekoratív látvánnyal kedveskedni a látogatóimnak. Tovább
Beavatkozás a valóságba
| 2012.07 |
Igen szoros kapcsolatban állok a természettel: naponta egyszer kinézek az ablakon. – Ezt évekkel ezelőtt írtam, amikor még életvitelem megengedte, hogy reggelente padlásszobánk ablakán át futó pillantást vessek a radvánci dombokra és a házunk alatt futó Ungra. Mostanra szorosabbra fűződött ez a viszonyunk. Igaz, bő két éve nem néztem ki azon az ablakon, talán éppen ezért történhetett, hogy ami korábban körülvett, azt mára én veszem körbe. Tovább
Egy piréz moralizál
| 2012.06 |
...Mert ugye vannak egyfelől a nagyszerű, fennkölt erkölcsi ideálok, amelyekhez igazodni, mi több ragaszkodni oly nemes dolog, és vannak másfelől azok a fránya biológiai, társadalmi, anyagi, érzelmi, no meg satöbbi kényszerek, amelyek az élethelyzetek sokaságában az ideálok ellenében arra szorítanak bennünket, hogy beadjuk a derekunkat, feladjuk a szép és nemes eszményeket, s velük kicsit magunkat is. Tovább
film Ragtime
| 2012.06 |
Úgy adódott, hogy Miloš Forman mesterművét (Ragtime, 1981) hosszú-hosszú szünet után most ritka társaságban láttam újra. Akivel a két és fél órás filmet a visszajátszások és vitaszünetek miatt több mint 3 órán át néztem, érzelmileg hozzám nagyon-nagyon közel áll, de gondolkodásának, szemléletének egyes aspektusai egy ideje eléggé elfogadhatatlanok számomra. Tovább
jegyzet Idegentitás
| 2012.06 |
Régóta tudom, a kedvezőtlen induló helyzet és a siker elérését akadályozó úgynevezett objektív és szubjektív korlátok nem feltétlenül kárhoztatják sikertelenségre az embert, mert másutt, másban akár sokszorosan is visszakaphatja – talán inkább: visszaszerezheti – azt, ami veszni látszott. A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk a saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből. Tovább
személyes Egy lenin-vers története
| 2012.04 |
Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apróbb és nagyobb tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Tovább
jegyzet Esküvő a temetőben
| 2012.03 |
Az ember nem sok hajlandóságot mutat a halandóságra. Alkalmasságot annál inkább – ám ezt felismerni vonakodik. Elvégre mindig mások halnak meg, lám, mi meg élünk. Hátha meg lehet spórolni a szembenézést. „Nem ismerkedem idegenekkel” – mondja a konok ember a delphoi jósda feliratát olvasva. Tovább
személyes Kikkel nem vagyok azonos?
| 2012.03 |
Nem tudok azonosulni azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozva építik fel életművüket.Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak. Tovább
személyes Nevemben a Dé
| 2012.03 |
Évtizedek óta kérdezgetik: mit jelent nevemben a D betű. A mind baráti társaságokban, mind közelebbi-távolabbi rokonok körében, mind – és leginkább – irodalmi találkozókon évtizedeken keresztül elhangzó kérdés végül is kimunkált bennem néhány jól használható választ. Hogy melyikben mennyi az igazság, azt nyájas olvasóimra bízom. Tovább
jegyzet Csereszabatos Genezis
| 2012.02 |
Nincs világnézetem. Világnézésem van. Szemlélődöm, észlelek, gondolkodom és rögzítek – de amit rögzítettem, nem hagyom mozdulatlanul. Engedem, hogy alámerüljön, elhomályosuljon vagy akár szertefoszoljon, ha újabb rögzítendők válnak fontosabbá. Amelyek aztán találkoznak, ütköznek a korábbiakkal, szétpattannak vagy egymásba hatolnak. Tovább
személyes Egy Göncz Árpád-fotó története
| 2012.02 |
A harmadik Magyar Köztársaság első elnökének kilencvenedik születésnapja alkalmából felidéztem egy több mint 20 évvel ezelőtt Ungváron készült - ma már dokumentumértékű - fénykép történetét. A felvételen éppen kezet fogunk - emlékezetes pillanat. Ő nem volt még hetven, én meg éppen krisztusi korba értem a 33 évemmel. Tovább
íróság BéDéKá, a posztumusz író
| 2012.01 |
A regénybeli kijelentést nem szándékoztam magamra vonatkoztatva azon valóságosságában érvényesíteni, de ötvenedik életévemet betöltve függőben sem hagyhattam hősöm elhatározását: a nem annyira internetes heccnek, mint sokkal inkább egyfajta morális cselekedetnek szánt virtuális öngyilkosság és a posztumusz mivolt felvállalása a legmegfelelőbb gesztusnak látszott. Tovább
irodalom Megannyi büszke dimenzió
| 2012.01 |
Regényem könyv alakú megjelenése adott visszamenőleg is értelmet az eredeti intertextuális kísérletnek, ugyanis a nyilvánosság elé tárt végszöveg – ebben egészen biztos vagyok – láthatatlanul, hiányuk révén is tartalmazza az ajándékba kapott eredeti mondatokat. Belőlük erednek az idegen nyelvekben is kultúrákba gyökerező szálak – ezzel teremtve meg számomra a Tejmozi valódi otthonosságát. Tovább
politika Virtuális Magyar Köztársaságom
| 2012.01 |
...amikor a kultúrára, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg. Tovább
irodalom József Attila körül
| 2011.12 |
Az egytemen gondom leginkább azzal adódott, hogy mivel a magyar stilisztikai szakanyagban akkor (rég volt: 1980-ban) fellelhető filológiai apparátust sokkal szegényebbnek találtam, mint a József Attila költészetében előforduló stiláris gazdagságot, így új fogalmakat és rendszereket kellett alkotnom. Rendre-sorra találtam ugyanis olyan hasonlat- és metafora-alakzatokat, amelyek nem illettek a szakirodalom által tárgyalt egyetlen típusba sem. Így új tipizálási módszert, új szisztémát, új szempontrendszert kellett építenem. Tovább
kép/forma Isteni sugallat és teveszar
| 2011.12 |
Egyetlen olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat, kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi, hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim viszonyba kerülj vele, hogy személyes ügyeddé, titkos gondolatoddá váljon. Tovább
jegyzet Detonációk
| 2011.10 |
Hatalmas gázrobbanás Ungváron. Ezzel a címmel jelentek meg az első híradások a magyarországi sajtóban. A nyár legutolsó napjainak uborkaszezonos szenzációéhsége valamelyest mentheti a határon túli esemény eltúlzását. De mi itthon, alig néhány utcányira, még csak nem is hallottuk a detonációt. Tovább
jegyzet Zsanérsikoly
| 2011.09 |
Nem volt egerünk, hát a macskánk hozott egyet. Előbb a pofájában szállította a teraszra, onnan pofozgatás közben beterelte a lakásba. A cincoginak szép mintázat tarkította a bundáját, mondhatni: a maga műfajában helyes kis jószág volt, azzal mégsem érthettünk egyet, hogy bekvártélyozza magát a ruhafogas alá. Ott talált ugyanis menedéket, és a macskánkat láthatóan ki is elégítette ez a helyzet, nem vetette utána magát a cipők és dobozok közé, nem is érdekelte többet. Tovább
zene Első kortárs-zenei élményem
| 2011.09 |
Pár hete kibővített családi körben beszéltem lelkesen egyik korai kortárs zenei élményemről. Úgy került szóba, hogy a tanulmányait Harkovban végző Tamás kis-kisöcsém (bátyám unokája) szóba hozott pár avantgárd ízű zenei akciót, performanszt, amelyekben maga is részt vett. Tovább
íróság Válogatott halálaim
| 2011.08 |
Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió: Tovább
irodalom Bodor Béla és Agnosztosz theosz
| 2011.08 |
Halálának első évfordulója szomorú alkalom arra, hogy felidézzem néhány beszélgetésünket, levélváltásainkat különböző irodalmi ügyekben, a vele készített interjúmat, könyveit, a munkáinkról írt kritikáit… És a halálakor átérzett hiány. Akkor ezt írtam blogomban: Tovább
Kállay Labord és a kaméleonok
| 2011.08 |
Hisz az örökmozgóban, de nem hisz az UFÓkban. Ősei között tartja számon Laborc fejedelmet. Verseket ír és örökbe fogadta a világ legrövidebb életű négylábúit, a madagaszkári kaméleonokat. Tovább
személyes A függetlenség ára
| 2011.07 |
Már nem is emlékeztem a Pánsípnak erre a kis helyes logójára (persze én kreáltam), amelyet többek között levelezésemben használtam: a szerkesztőség címe és elérhetősége mellett ez szerepelt a levelek fejlécében. Most úgy akadtam rá, hogy nem jutott eszembe egy régi szerzőnk neve, ezért belekotortam a digitális archívumomba. Tovább
íróság Mi legyen a Tejmozi fülén?
| 2011.07 |
Jólesik leírni: harmadik regényem... Most újraolvastam a Tejmozi 240 ezer karakternyi kéziratát. Tettem ezt igen ünnepélyes alkalomból: a kiadó szerkesztője elküldte észrevételeit. A szöveg egészéről igencsak kedvezően nyilatkozott, és igazítani valót sem talált túl sokat. Tovább
politika Titkos állampolgárok
| 2011.06 |
Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon. Tovább
személyes Csönge, Weöres
| 2011.06 |
Jóval a születése előtt eldöntöttük: ha lány, akkor Csönge. Illetve Csenge. Illetve mégis Csönge. Kicsit bonyolult… A Ladó-féle utónévkönyvben akkor csak Csenge alakban szerepelt – mint Magyarországon anyakönyvezhető név. (A mostani hivatalos jegyzékben egyébként már a Csönge is benne van.) Tovább
íróság A dadaista dadogás
| 2011.06 |
Egy félig-meddig elfelejtett versemet keresve lapoztam fel épp húsz évvel ezelőtt megjelent kötetemet. Számos formai érdekességet találtam benne: költői indulásom avantgárd-beütésű kísérletei.
Tovább
íróság Tarkovszkij és az enjambement
| 2011.06 |
Nemrégiben egy friss internetes lelet okán idéztem fel csaknem elfelejtett versemet és keletkezése körülményeit. A szöveget akkor, nem kis meglepetésemre, húsz évvel ezelőtti kötetemben sikerült megtalálni. Tovább
vers Egy másik „Lenin-vers”
| 2011.06 |
< ez itt Leninufó-kaleidoszkóp címő vizuális munkám, amelyet eredetileg 'kafbek' álnév alatt közöltem 2004-ben. Viszont most nem erről lesz szó. Mint talán emlékszik a Nyájas, nem olyan rég írtam meg fiatalkori Lenin-versem keletkezésének és utóéletének nem egészen szokványos történetét. Most meg egy másik olyan (jóval későbbi, félig-meddig elfelejtett) versembe botlottam, amelyben a nagy vezér neve szintén szerepel. Még ha eléggé más kontextusban is... De haladjunk sorjában. Tovább
irodalom Balfas névrokona
| 2011.06 |
Bevallom, korábbi Balfas-fordításomat azért készítettem el olyan nagy igyekezettel, mert a sajtóban (újra) felmerült, hogy Muhammad Balfas vajon létező szerző-e, avagy csupán a Világirodalmi Lexikon egyik szerkesztőjének a tréfájáról van-e szó. Tovább
irodalom Villanyspenót - előbbre léptünk-e
| 2011.05.30 |
Az alapjául szolgáló irodalomtörténeti kötetek színe után Villanyspenótnak keresztelt internetes projektum (folyamatosan új tartalmakkal bővülő ún. hálózati kézikönyv) most már évek óta bővülő adatbázisában örömömre helyet kapott A generációváltás elmarad c. dolgozatom. Tovább
személyes Megkeresések - Boldog Ung-vidék
| 2011.05.30 |
2004 óta írom havi naplójegyzeteimet a Mozgó Világ folyóiratba. Ezek néha visszaemlékezések, máskor valamely témában írt jegyzetek, hol pedig - és leggyakrabban - aktualitások, amelyek hónapnyi átfutási idő után látnak napvilágot. Így a mostani májusi számban megjelent összefoglalóm is néhány jóval korábbi érdekesen alakult megkeresést ír le; az egyikhez Utójegyzetet is fűztem. Tovább
irodalom Tsúszó és a komplex létezés
| 2011.05.30 |
1990 kora tavaszát írtuk, amikor sokad magammal meghívást kaptam a nagy magyar kárpát-medencei összeborulások egyik első alkalmaként számon tartott rendezvényre, A könyv nem ismer határokat című tanácskozásra, Gárdonyba. Tovább
személyes Ellengondolkodás
| 2011.05.23 |
A tanítványom, akit hetente másfél órán át részesítek műveltségi okításban, miután türelmesen végighallgatta Arany János balladáit boncolgató kiselőadásomat, azonnal mellemnek szegezte a kérdést: az hogy lehet, hogy nekem egyáltalán nincsenek példaképeim, és különben is, mit értek azon, hogy ellengondolkodás? Mondjak példákat, mert nem érti. Tovább
személyes Kalapom-pom-pom
| 2011.05.16 |
Bátyám és Csönge együtt érkezett Ungvárra a hét elején. Nem először történik így, ha lehet, Csönge szívesen igazítja jövetelét a nagybátyja programjához, aki lakhelyéről, Bajáról indul, s ilyenkor kicsit kerül Cegléd felé, hogy felvegye őt a vonatállomáson, ahova a Nyugatiból érkezik. Így aztán számunkra, állandó ungvári lakosok számára dupla az öröm. Meg is ünnepeltük egy fergeteges halászlével. Tovább
élc Schengen ragaszkodik a fülekhez
| 2011.05.09 |
És milyen méretű fotóra van szüksége, kérdezte az ungvári fényképész Évától. Igazolványkép lesz, válaszolta. És azon belül? Nem mindegy? Nem bizony, fontoskodott a szaki, más-más az elvárás útlevél, jogosítvány, káderlap esetén. Schengeni vízumhoz kell, vallotta be Éva. Aha, akkor előbb meg kell igazítanom a frizuráját, mondta a fényképész és Éva haját akkurátusan a füle mögé fésülte. Schengen ragaszkodik a fülekhez, állította teljes határozottsággal. Tovább
jegyzet 100 éve született Drávai Gizella
| 2011.05.09 |
A napokban lenne száz esztendős a feledhetetlen Drávai Gizella, sokunk Gizi nénije, a legendás beregszászi pedagógus (1911.05.07-1981.08.28). Nemzedékekkel szerettette meg az irodalmat, a nyelvet, ott bábáskodott sokunk írói indulásánál. Tényleges tanítványa ugyan nem lehettem, okításából mégis éveken át részesültem azokon a délutánokon-estéken, amelyeket Mozi (akkor Ivan Franko) utcai parasztbarokk házában tölthettem társaságában, könyvek, kéziratok, levelek, szobrok, festmények és hanglemezek között. Tovább
Példaképek nélkül
| 2011.05.09 |
Mára kételkedő és tépelődő emberré váltam. Iróniába oltott illedelmes cinizmusom, a látható jelenségek visszája, rejtett abszurditása iránti érdeklődésem, a dolgokat ellenkezőjükkel együtt elfogadó szemléletem valahogy soha nem engedte, hogy vezércsillagok mögé sorjázzak.
Tovább
Egy Lenin-vers története
| 2011.05.02 |
Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apró és nagy tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a): leginkább csak mosolyogni lehet; amelyekkel b): érdemes komolyan szembenézni, okulni, tanulságokat levonni belőlük; illetve c): mi az, ami fájdalmas tényként, lelkiismereti problémaként elevenen él bennem úgy, hogy valószínűleg soha nem vethetem ki magamból. Tovább
Gagarin és a Holdbéli ember
| 2011.04.18 |
No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem. Tovább
vers Költészet napja 2011
| 2011.04.11 |
A magam szerény módján minden évben megemlékszem valahogy a költészet napjáról. Régebben komolyabb „társadalmi események” is kötődtek hozzá. Az 1980-as években a József Attila Irodalmi Stúdió igyekezett névadója születési évfordulóján valamilyen eseménnyel és/vagy újságbéli versösszeállítással emlékezni, a formáció társelnökeként nekem ebben általában kezdeményezői és lebonyolítói szerep jutott. Tovább
Húsvéti álmatlanság
| 2011.04.25 |
Annak, hogy a húsvét vasárnapra virradó éjszakán nem sokat aludtam, szakrális és profán oka is van. Az előbbi: a hozzánk légvonalban közel eső két templomban és környékén élénk hitbuzgalmi élet folyt, a görög katolikus katedrális felől a várhegy domborulatán túlról, a kis pravoszláv templomból pedig az Ungon át érkeztek az énekek és imádságok (az isten házán kívül rekedtek részére ilyenkor külső kihangosítás közvetíti az áldást), alaposan összekeveredve és harangzúgással tetézve. A másik ok: a nagy ünnepi sütés-főzés és élelmiszer-készletezés miatt megtelt a spájzban található újabbik hűtőszekrényünk, így Éva üzembe helyezte a használaton kívüli, de működőképes (csak kicsit zajos) régit is. Tovább
zene Vukán + Szakcsi
| 2011.04.18 |
Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla 2008-as zongoraduó-koncertjének közvetítése a Duna TV-ben. Soha kellemesebb és tartalmasabb ellazulást! Hallani már hallottam így őket ketten, no de a látvány! Élmény volt tapasztalni, két gyökeresen különböző alkatú muzsikus hogyan oldódik fel a jazz iránti odaadásban, az egymásra-figyelésben és az együtt-játszás tobzódó örömében. Tovább

 

BDK SEO-Google
Virtuális megelőzés
Google-optimalizálás

Napi blog






ELŐZŐ SZÁM címlapja

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO

    aktuális

    budapesti autóbérlés ×
    Autó bérlés kölcsönzés ×
    Autóbérlés autókölcsönzés
    falfúrás Budapest ×
    műanyag ablakok, nyílászárók
    betonfúrás budapest ×


    meta-SEO

    Linképítés - hatékony
    Keresőoptimalizálás – seo
    Linkmarketing - link építés


    Keresőoptimalizált oldalak:

    KárpátaljaKárpátalja
    UkrajnaEU-Ukrajna utazás
    Pszichodráma csoportok
    Póker - Budapest Kaszinó
    Texas holdem póker játék
    Casino Budapest Kaszinó
    Kárpátalja - utazás, szállás
    Betonvágás, betonfúrás
    mlm rendszer, mlm cégek
    betonvágás - beton fal fúrás ×
     



    Oldalam a HHRF szerverén fut:



    Az oldal PageRank értéke:
    Google PageRank

    Látogatók:






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty - IMPRESSZUM