A fenti hír (egyelőre) - mint ahogy maga az oldal is - egy online akció része, amely nem titkoltan egy vágyott eseményt vetít előre abból a célból, hogy bekövetkezése esetén a Google-keresések erre az oldalra vezessenek.
Egy Mars-utazás terve
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal néhány éve hozta nyilvánosságra azt a tervét, mely szerint néhány évtizeden belül embert küldhetnek a Marsra. A NASA minimális létszámú, valószínűleg 3-7 fős legénységet küldene 30 hónapos körútra a vörös bolygóhoz egy 400 tonna súlyú űrhajóban.
Korábbi tervekben a Marsra szállás időpontját 2014-re prognosztizálták, ez a terv mára elérhetetlennek látszik. A kezdvezőnek látszó új időpont - a Mars, a Föld és Vénusz pályamozgását figyeléembe véve - 2031-ben következhet be.
A Mars-expedíció kozmikus járművét alacsony földkörüli pályán állítanák össze. A tervek szerint 2031 februárjában induló expedíció résztvevői hat-hét hónap alatt jutnának el a Marsig. A rendkívül eltérő becslések szerint a Mars-utazás költségei 20 és 450 milliárd dollár között lehetnek majd.
A terheket és a felszíni lakóegységet külön járművekkel juttatnák el a bolygóra, amelyek a legénység előtt, 2028 decemberében, illetve 2029 januárjában indulnának útnak.
A NASA tájékoztatása szerint az asztronauták út közben maguk termelnének zöldségeket és gyümölcsöket, esetleg primitív, de fehérjegazdag állati vegetációkat is tenyésztenének (kagylók, csigák vagy más alsóbbrendűek jöhetnek számításba.)
Az utazás hosszúságánál is nagyobb erőpróbát jelentene az, hogy miután megérkeztek, az expedíció résztvevőinek cirka 16 hónapot kellene a Mars felszínén töltenieük ahhoz, hogy a visszatéréshez újra kedvező pozícióba kerüljön a Mars a Földdel. Marsi hónapjaik során az expedíció tagjai nukleáris ergiával biztosítanának lakóhelyükön megfelelő életkörülményeket. A marsi bázis és maga az űrhajó is zárt rendszerben frissítené az élethez szükséges oxigént és vizet.
Az energia- és élelmiszer-ellátoson, a víz- és oxigénszükséglet kielégítésén túl a nehezen megoldható problémák közé tartozik a kozmikus sugárzás elleni hosszú távú védelem csakúgy, mint a legénység magárautaltságából, összezártságából, az utazás stressz-hatásaiból és más tényezőkből fakadó mentális terhelés elviselésére és kezelésére irányuló feékészítés.
|