A böszmeség diszkrét bája

A Vipera News kekecblogban publikált jegyzet alapfeltevése az, hogy a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzéki oldal egyetlen olyan figurája, aki ma képes lenne Orbán Viktort legyőzni egy szabad választáson, ugyanakkor ő az a személy is, akinek jelenléte az ellenzéki összefogásban kizáró ok arra nézve, hogy ez az oldal Orbán Viktort legyőzhesse egy szabad választáson. Gy. F. elutasítottsága ugyanis olyan magas, hogy eleve kizárja a mandátumok többségének megszerzését.


Magyarország volt miniszterelnökéhez valószínűleg nem ér fel az őszi Kárpátok zizegő avarjából felpirézlő viperasziszegés, mint ahogy nem hallják meg az önzajukba szerelmesek sem, legyenek bár őt harcosan támadók vagy vehemensen védelmezők, így bízhatóan nem kelt különösebb indulatokat, ha villás nyelvünket öltögetve kis különvéleményre vetemedünk Gyurcsány Ferenc és az ő bájos politikai szerepe ügyében.

A böszmeség diszkrét bájának felettébb elragadó elméletét két egymásnak ellentmondó axiómára alapozzuk, éspedig:

1. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék egyetlen olyan figurája, aki ma képes lenne Orbán Viktort legyőzni egy szabad választáson
2. Gyurcsány Ferenc az a személy, akinek jelenléte az ellenzéki oldalon kizáró ok arra nézve, hogy Orbán Viktort le lehessen győzni egy szabad választáson

Ez a súlyos, feloldhatatlan ellentmondás tartja évek óta csapdában mindazokat a politikai erőket, amelyek a demokratikusnak, baloldalinak, liberálisnak tartott térfélen próbálkoznak kiskutya módjára bármiféle összefogással vagy elhatárolódással, ugyanis  A) ha elhatárolódnak Gyurcsánytól és nélküle próbálnak a kormányváltásra felkészülni, akkor szembesülniük kell az első ponttal, B) ha összefognak vele, akkor a másodikkal.

Az első szembesülés roppant kínos, hiszen nem lehet könnyű belátni mondjuk a szocialista pártban, hogy egyetlenegy olyan karizmatikus politikust sem tudnak felmutatni Gyurcsány távozása óta, aki felkészültségben, szónoki készségekben, személyisége színességében, meggyőző erejében akár csak megközelítené a bukott miniszterelnököt. A párt utóbbi három elnöke legalábbis a legkisebb jelét sem mutatta kiemelkedő képességeknek. És nincs ez másként a kisebb pártoknál sem, hiába mondanak olykor vezető embereik okosakat vagy meredekeket, alapvetően mégis szürke figurák, akiknek a politikusi kalibere sokkal kisebb annál, semhogy országos vezetőnek bárki el tudná őket képzelni. Ezt ők maguk és párttársaik, szűkebb-szélesebb körű támogatóik akár belátják, akár nem, két választás már megmutatta, és félő, a harmadik is meg fogja, hogy esélytelenek bármiféle győzelemre, alkalmatlanok arra, hogy az egyre inkább magát bebetonozó Orbán-rezsim falán repedést üssenek.

Ennek felismerése kínos, de ha tudatosulna egy-egy párt vezetésében, hogy mi a szomorú valóság, megpróbálhatnának átlépni saját árnyékukon. Amíg azonban a választék az, hogy Mesterházy vagy Tóbiás vagy Molnár, netán Szigetvári vagy Juhász, esetleg Hadházy vagy Szél (a náluk is kisebb pártokig most ne menjünk), addig a Gyurcsány nélküli demokratikus ellenzék oldaláról a legkisebb veszély sem fenyegeti Orbán Viktor egyeduralmát.

Az A) megoldás kínos felismerésénél is súlyosabb a B) megoldás lehetőségét választani, amely bizonyos mértékben a politikai öngyilkosság kategóriájába tartozik: összefogni Gyurcsánnyal annyi, mint bukásra ítéltetni. Ez ellen ugyan lehet érvekkel kapálózva tiltakozni, a Vipera véleménye mégis az, hogy a következő 10 évben nem nyerhet Magyarországon választást olyan formáció, amelynek szűkebb vezető csapatában Gyurcsány Ferenc benne van. És nemcsak azért nem, mert a jobboldal kezében még ma is a legerősebb ütőkártya az, amelyik ővele riogat, hanem mert – ne szépítsük – a magyar lakosság döntő többsége az őszödi beszéd óta nem kér belőle.  Ez akkor is igaz, ha jelen pillanatban a DK-nak jelentős szellemi muníció áll a rendelkezésére, kiváló személyiségek, jó szakértők, rátermett, okos politikusok szerepelnek soraikban. Amit és ahogy Gyurcsány mond, az – valljuk be ezt is – általában szimpatikus, előremutató, gyakran bölcs és igaz: az egyetlen orvosolhatatlan baj, hogy ő mondja. Lehet százszor igaza, lehet övé a legjobb stratégia, a legszimpatikusabb program, lehet övé a legtöbb sikerrel kecsegtető cselekvési terv – ha eközben az elutasítottsága (a saját 5 % körüli támogatói körén kívül) olyannyira erős, hogy vele szövetkezni annyi, mint Dugovics Titusszal forrni ölelésbe.

Érdemes felvetni a történelmietlen kérdést: másként lenne-e, ha 2006 után vagy legkésőbb 2008-tól kulcsfiguránk végleg visszavonult volna a politikából. Igaz-e a vád, amelyet olykor a Vipera is kisziszeg méregfogai között, hogy a baloldali politikán éppen Gyurcsány Ferenc ejtette a legnagyobb sebet azzal, hogy rosszul kormányzott, hogy nem tudta a baloldaliságot szimpatikussá, meggyőzővé tenni, s hogy erről a politikai irányvonalról még tíz év után is mindenkinek az őszödi böszmeség jut az eszébe. (Más kérdés, hogy ezt az összekapcsolódást hangsúlyozni az ellenoldal elemi érdeke, és ugyancsak más kérdés, hogy a nagyságrendekkel nagyobb gaztettek vajon még mindig miért palástolhatók a gyurcsányi hazugságra való hivatkozással.) Ezek mind végiggondolandó felvetések és nyilván részei a böszmeség bájáról szóló elméletnek, amelynek részleteibe most mégsem siklunk bele. Ezúttal csupán az éles lényeglátásunk és csapdaérzékünk tárgyának a kisziszegése volt a cél, most ez tűnt aktuálisnak, mert a 2018-as választások közeledvén az ellenzéki összefogás réme már a kertek alatt jár, és emiatt az indulatok is el-elszabadulni látszanak. Legutóbb Juhász Péter és Szél Bernadett tett éles megjegyzéseket Gyurcsányra. Itt most ne vitassuk meg azt se, miben és mennyire érvényesek kijelentéseik (vagy az őket ért ellenvádak), ne taglaljuk azt sem,  hogy a gyurcsányozás mint olyan segít-e vagy ront a baloldal esélyein. Azt azonban szögezzük le, hogy ebben a percben nem látszik feloldhatónak az ellenmondás, miszerint egyfelől Gyurcsány és pártja megkerülhetetlen szereplője egy esetleges ellenzéki összefogásnak, másfelől ha ő valóban része lesz egy ilyen összefogásnak, az Orbánnal szemben bukásra van ítélve a mai Magyarországon.

Nem más ez, mint az őszödi böszmeség diszkrét bája – és halálos diszkrepanciája.

---

kinyomtatom!

oldal tetejére