VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Húsvéti álmatlanság

Annak, hogy a húsvét vasárnapra virradó éjszakán nem sokat aludtam, szakrális és profán oka is van. Az előbbi: a hozzánk légvonalban közel eső két templomban és környékén élénk hitbuzgalmi élet folyt, a görög katolikus katedrális felől a várhegy domborulatán túlról, a kis pravoszláv templomból pedig az Ungon át érkeztek az énekek és imádságok (az isten házán kívül rekedtek részére ilyenkor külső kihangosítás közvetíti az áldást), alaposan összekeveredve és harangzúgással tetézve. A másik ok: a nagy ünnepi sütés-főzés és élelmiszer-készletezés miatt megtelt a spájzban található újabbik hűtőszekrényünk, így Éva üzembe helyezte a használaton kívüli, de működőképes (csak kicsit zajos) régit is.

Ez utóbbi évekkel ezelőtt a lépcső alatti sufniban kapott elhelyezést, most ott kezdett vidám berregésbe. Ami a falon keresztül alvóhelyemhez alig hallatszana el, ám helyszűke miatt a hűtő érintkezik a lépcső szerkezetével, amely átveszi és a falakhoz vezeti a rezgéseket – így már egészen rendes zakatolássá fokozódik a zaj a szobában. Amitől még lehetne aludni, ha a gép tízpercenként nem kapcsolna ki. Ilyenkor nagyot nyekken, majd három szabályos koppanással adja a család tudtára, hogy tíz perc múlva újra bekapcsol. Ez a hármas ütés olyan, mintha Beethoven Sors-szimfóniának a kezdetéről lespórolták volna a negyedik hangot, és ez a tám nélküli tá-tá-tá épp elég ahhoz, hogy az ember felébredjen, ha előtte már sikerült volna elaludnia. Kialvatlanságomra az emelt szintű reggeli sem adott vigaszt: megszokott fokhagymás pirítósomat jobban szeretem, mint a sonkás-tojásos választékot. Ha ebben nem is, de a fehérkrémes, a tiramisu és a lacimézes fogyasztásában majd igyekszem derekasan részt venni, hogy mielőbb sikerüljön kienni a póthűtő tartalmát.


Lapszám: 2011.04.25

Címkék: személyes napló



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.