Az utolsó futamok
![](picture.php?picture=images/news/296_pic.jpg&size=250)
Az immár hetedik kötetemet gondozó pécsi Pro Pannonia kiadónál megjelent második naplókönyvem. Az első
az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig
a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden
lezárult az életemben (például felhagytam mindenféle közszerepléssel) , ezt kívánja sejtetni a beszédes cím is - habár a könyyben éppenséggel Oscar Peterson utolsó zongorafutamairól esik szó.
A naplójegyzetekben megörökített
akkori eseményektől még nem kerülhettem messze, a korrektúra olvasása
közben mégis akadtak olyan epizódok, amelyeket szinte teljesen
elfelejtettem. Pedig igazán illő lenne jobban emlékezni arra, ami
megtörtént. Arra meg még annál is inkább, amit talán csak úgy kitaláltam…
Ebben a könyvben ugyanis akad néhány
fiktív szereplő és költött történet. Szemben az előző kötettel, amelyben
ilyesmit Aladdin csodalámpával sem találhatni. Ez talán érthető is: ahogy gyérülnek a
kinti események, úgy szaporodnak a koponyán belül zajlók...
A könyv szinopszisa
A
kárpátaljai Ungváron élő József Attila-díjas író előző naplókönyvének a
fülszövege így kezdődött: „Padlásszobájában ül az író – történelmi és
etnikai peremhelyzetben. Az országot, amelyben él, most éppen Ukrajnának
hívják… Az író nyelve magyar, gondolkodása európai, magatartása egy
független értelmiségi pozícióját célozza, értékrendszerét pedig az
általános emberi minőségeszmények határozzák meg.”
Ami
igaz volt az ezredforduló esztendeire nézve, igaz maradt a folytatásra,
a 2004-2007-es időszakra is: nem változott sem a szerző földrajzi
helyzete, sem értékrendszere. Ami megváltozott, az egyfelől az őt kisebb
és nagyobb körökben övező világ, másfelől tetten érhető szemléletének,
hozzáállásának bizonyos módosulása is – a jelen anyagban mindkettő jól
nyomon követhető.
Míg
korábban figyelmének jelentős részét lekötötte a kárpátaljai író- és
újságíró-kollégák munkássága, a kiadói műhelyek, szakmai és érdekvédelmi
szervezetek napi tevékenysége, a támogatási rendszerek visszásságai (s
ezeket gyakorta érzelmi telítettséggel bírálta) – addig a most tárgyalt
időszakban e témák már nincsenek figyelmének a homlokterében, ha érinti
is őket, ezt bizonyos távolságtartással teszi.
Változás
tapasztalható abban is, hogy míg korábban alig foglalkoztatták az
ukrajnai politikai események, addig mostani naplójában ezek kiemelt
figyelmet kapnak. Ami érthető is, ha tudjuk, hogy 2004/2005 fordulóján
zajlott az úgynevezett narancsos forradalom, és, úgy tűnik, Balla D.
Károly erre nem tudott nem odafigyelni.
De
más olyan események is zajlottak ebben az időben, amelyek
kikerülhetetlennek bizonyultak: ilyen például a határon túli magyarok
kettős állampolgárságát érintő magyarországi népszavazás, a Magyar
Írószövetség körüli vihar, a 2006-os választások, a Kárpáti Igaz Szó c.
lap kettészakadása. Mégsem ezek mentén vagy ezekkel kapcsolatban
szerveződik a második napló-könyv belső kohéziója. Nem. Aki ennek a négy
évnek az eseményeit elbeszélve közel kerül hozzánk, az nem annyira a
közéleti és politikai dolgokban állást foglaló közember – hanem az író
és az íróként szereplő előadó, a családtag, a mindennapjait tudatosan
átélő és a közelebbi-távolabbi múltba gyakran visszarévedő krónikás.
Mindezzel
együtt eltér az új könyv az előzőtől stiláris vonatkozásában is. Míg
korábban a publicisztikus hangütés volt jellemző jegyzeteire, addig a
most tárgyalt anyagban több a szépírói invenció, egy-egy hosszabb
bejegyzés (például a vízszivattyúról, az eltávozott költőtársról, a
szobájába berepülő denevérről, a himnuszt harsonán játszó kis rokonról
vagy a regényét műfordító ruszin diáklányról szóló) szinte
novellisztikus. Mindez igen kellemes arányban vegyül személyes
megszólalásaival, belső dilemmáival, nyelvről, irodalomról,
identitásról, hazáról szóló vallomásaival.
Összességében
szólva Balla D. Károly új naplóanyagában a tényeket rögzítő „külső”
tárgyilagossághoz szervesen társul a „belső” vallomásosság; a
visszafogott, józan közírói elkötelezettséget pedig egészséges mértékben
ellensúlyozza a szépírói attitűd.
Az
1997-ben naplóírásba kezdő szerző második könyvének anyagában egyfajta
lezárást is megfigyelhetünk: mintha megelőlegezné valamiféle
visszavonulását az élet sűrűjéből. 2007-es előadó-körútjáról hazatérve
egyik utolsó jegyzetében erről így ír: „…ideje szép csendben
visszavonulni a benti világba, s nem azért, mert már nem bírom tovább
csinálni, hanem mert nem akarom. Lehetek lelkes mindannyiszor, ahányszor
csak valami meghívást kapok, feldobhatnak a nyilvános szereplések, de
ott belül valami már mégis inkább azt kívánja, hogy hárítsak, hogy
hagyjam magamon eluralkodni a kényelmességet, felelőtlenséget – és akár a
tehetetlenséget is.”
S
ha e visszavonulást illetően az eltelt időszak cáfolattal és
igazolással egyaránt szolgálhat is, afelől nem lehet kétségünk, hogy aki
a 2004-2007-es naplót elolvassa, egyrészt fontos tényanyag birtokába
jut, sok olyasmit megtudhat Magyarország és Kárpátalja
kölcsönviszonyáról és a régió magyarságának életéről, amit nem írtak meg
az újságok, másrészt beavatódhat egy többszörös peremhelyzetben élő
értelmiségi belső világába, egy olyan gondolkodó ember élethelyzetébe és
alkotói szemléletébe, aki sikeresen leküzdötte nemcsak
politikai-földrajzi-társadalmi, hanem személyes hendikepjét is:
kerekesszékéből is tisztán, pontosan látja és láttatja világunkat.
bdk-könyvek
![utolso_futamok.jpg](http://m.cdn.blog.hu/bd/bdk/image/utolso_futamok.jpg)
A könyv online megrendelhető a kiadó honlapján:
Az utolsó futamok – Pro Pannonia
Borító: Balla Csönge
ISBN 9789639893801
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 900 Ft
Lapszám:
2013.09