VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


hogy vagy? mi újság? rég beszéltünk!

- kapom a privát üzenetet a Facebookon ismerősömtől | a hogy vagy kérdésre általában a szenzációsan, a pompázatosan vagy a káprázatosan a szokásos válaszom, ritkábban a remekül, a nagyszerűen és kitűnően, illetve elenyésző gyakorisággal a jól. ezek a nyilatkozatok irodalmi munkásságom részét képezik, azaz szigorúan vett fikciók, és a valós állapotommal való esetleges egybeesésük még a véletlen műve sem lehet.

a mi újság kérdésre a szokásos válaszom az, hogy sírnak az emberek a Kárpátok alatt. ezt az ironikus irodalmi reminiszcenciát (Ady, Góg és Magóg) apámtól örököltem, és átmentettem Tejmozi c. regényembe is, ahol is egyik kritikusom szerint „a helyszín csak néhány, elszórtan felbukkanó megjegyzésből, utalásból következtethető ki”, s ezek egyike éppen hősömnek a fenti kérdésre adott szokásos válasza. saját használatomban kb. annyi tesz, hogy egyfelől semmilyen sorsfordító esemény nem történt életemben, másfelől viszont száz olyasmi akad, amelyek bármelyikéről beszélhetnék, de ugyan mi alapján válasszam ki egy ilyen udvariassági kérdésre válaszul azt, amelyik valóban érdekli a kérdezőt, s amelyről beszélni magam sem vonakodnék. így aztán a konkrét ráirányultság hiánya miatt:

a rég beszéltünk felvetésre azzal válaszolhatok, hogy Michel Foucault szerint az üresség az, amiben a „beszélek” tartalom nélküli törékeny karcsúsága megnyilvánul. holott a törékenység és a karcsúság, bár formai jegy, valamibe helyeződve már tartalommá válik, annak a valaminek a tartalmává, amibe belehelyeződött, amiben megnyilvánul. amint tehát ez a tartalom nélküli törékeny karcsúság megnyilvánul a „beszélek” ürességében, az nem üresség többé, hogy is lehetne az, hiszen benne terpeszkedik a tartalomnélküliség – mint karcsú és törékeny tartalom.

röviden talán ennyi, így elsőre. folytatás privátban.



Lapszám: 2013.12

Címkék: személyes napló



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.