Az ungvári Archipenko
A kárpátaljai Ungvár egyik büszkesége a hosszú Ung-parti gesztenyesor végében magasodó Tudományos és Művészeti Komplexum, amelyet az ungváriak egyszerűbben hol a Tudomány, hol a Művészet Házának hívnak, sőt, nem ritkán a hosszú hivatalos elnevezés első szava után egyszerűen így: a Komplex. Az Ung partján álló ízléses, ám szerény méretű épület - ellentétben a csernobili 4-es blokkra emlékeztető új színház megalomániás pöffeszkedésével - modern vonalaival jól illeszkedik a történelmi városképbe és a környékét uraló kis gesztenyeliget harmpnikus környezetébe. Ennél is jobban szolgálja az ungváriak kulturális igényeit. Nagyszerű működésének egyik szép példája az, hogy az intézmény néhány éve befogadta az Archipenkót, s ezzel egycsapásra megszűnt rideg állami intézménynek lenni: falai közé beköltözött az élet és az alternatív művészet.
A kárpátaljai értelmiségi körökben mára ismerősen csengő Archipenko eredetileg kültelki pincehelyiségben kezdte működését undergrund alkotók bemutatásával, aztán különböző szórakozóhelyek mellé szegődött társbérletbe. Amikor az alapító művészek Vereczkey Béla menedzsert és galériatulajdonost kérték fel igazgatónak, biztosak lehettek benne, hogy kezdeményezésük szélesebb teret fog nyerni az üzletember széleskörű kapcsolatai révén. Így is történt, a szellemi műhelyt nem soikkal ezután falai közé fogadta a Komplexum, amelynek egyik legszebb félemeleti termét és kamarakiállítások rendezésére is alkalmas széles folyosóját foglalja el. Az Archipenko majd minden héten valamilyen új eseménnyel várja az érdeklődőket, látogatottsága is jelentős. Kiállítások és irodalmi estek mellett vetítéseket, tudományos előadásokat, kisebb konferenciákat rendeznek, de befogadták már amatőr balettcsoport premierjét is. Itt zajlottak 2010-ben a Világtalan Sakkozók világbajnokságának országos selejtezői. Klubszerűen is működnek, havonta egyszer itt tarja foglalkozásait a legendás ungvéri rajz-pedagógus, Bakonyi Zoltán emlékére RajZoltán névre keresztelt képzőművészeti szakkör csakúgy, mint a történelmi legendák kutatásával (és nem ritkán előállításával) foglalkozó Laborc-klub. Az alternatív mezőgazdasági módszereket meghonosító gabonakörök és a modern lélekgyógyászat gyakorlatát elszántat űző pszichodáma-csoportok egyaránt befogadóhelyre találtak itt, újabban pedig az egyetemi korpuszból kiutált, főleg Afrika-környéki egzotikus növények és állatok életét tanulmányozó Madagasz-kör is obbhonra lelt az Archipenkóban. Ide jegyeztette be magát az ungvári magyarok LIMESZ-csoportja (LIberális Magyarok ESZmeközössége) és a ruszin nyelv eredetét kutató Ruszolatin egyesület is. A sajtó rendszeresen beszámol az Archipenko élményszámba menő rendezvényeiről, az itt zajló különleges klub- és csoportfoglalkozásokról.
Élni pedig termékbemutatókból él a szellemi műhely: az Ungváron is egyre inkább teret nyerő multik egy ideje presztízskérdést csinálnak abból, hogy az Archipenkóban tartsák sajtótájékoztatóikat, bevezetni kívánt termékeik prezentációját. Ez ugyan kicsit ront a hely szellemi renoméján, de még mindig jobb Bosh-porszívókat bemutatni egyik nap, és a bevételből másnap avantgárd kiállítást vagy hangköltészeti installációt rendezni, mint állami vagy más támogatásokra ácsingózva agonizálni.
Lokáció: az Archipenkónak otthont adó KOMPLEX Ungváron található, Kárpátalja megye kulturális központjában
2012. január 29.
Dedikálás
az Archipenkóban
Schmitt Pál sikerkönyvét, a Doktori értekezést
dedikálja Balla D. Károly
Pontosan öt esztendeje annak, hogy A Semmi apoteózisa címmel összművészeti és tudományos pörformanszot tarthattam a rangos helyszínen, az alternatív és underground irányzatok iránt elkötelezettek impozáns szentélyében, az Archipenko-teremben. Tavaly pedig ugyanitt könyvbemutatómra is sor került, amely azonban önhibámon kívül sajnos csúnya botrányba fulladt.
Ám szerencsére jó viszonyom Vereczkey Béla igazgatóval nem rendült meg, így módom nyílott arra, hogy emelt fővel visszatéjek a nagyszerű tettek helyszínére. Az Archipenko ugyanis befogadta egy újabb prezentációmat. Sőt, sikerült rábeszélnem az igazgatót arra is, hogy a helyszínt egy napra Plágium-teremmé keresztelje át abból a célból, hogy méltó módon itt dedikálhassam Schmitt Pál Doktori értekezés című könyvslágerét abból az elvből kiindulva, amelyet a posztavantgárd nagymestere, Ben Vautier így fogalmazott meg: Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.
2011. október 30.
Óriási botrány a könyvbemutatón
Botrányba fulladt Balla D. Károly jeles kárpátaljai költő és regényíró könyvbemutatója az ungvári Archipenko-teremben. Az író enyhén ittas, felvillanyozott állapotban jelent meg a közönség előtt 2011. október 30-án. Amíg Vereczkey Béla igazgató és mecénás bemutatta, az író még türtőztette magát, csupán szapora csuklóropogtatásával, törött szemüvegével és a nyakában viselt, kissé feslettnek látszó nemzetiszín selyemsállal keltett némi feltűnést a jó ízlés iránt érzékenyebbek körében, ám amikor kissé imbolyogva szólásra emelkedett, többeket megbotránkoztatott. Előbb ugyanis konyakot rendelt, majd a közönséget kezdte sértegetni, mondván, az ő magasröptű előadásából, amelyben új könyve kapcsán a regényírás fenomenológiáját és a komplex létezés ontológiáját kívánja kifejteni, úgysem fognak egy szót sem érteni. Ebben nagyjából igaza is lett.
Amikor egy idősebb hölgyalkalmazott ízléses tálcán meghozta és elébe tette a kupica konyakot pohár víz kíséretében, az író durva szavakra ragadtatta magát, amiért a „visszeres lábú vén satrafa” nem az egész üveget hozta ide. A konyakot felhörpintette, a vizet pedig a közönségre löttyintette. Az első sorból néhányan felpattantak és arcukat törölgetve felháborodásuknak adtak hangot. „Üljenek csak le és tekintsék megtiszteltetésnek, hogy a kultúra szent keresztségében részesítettem magukat, egyszersmind vegyék tudomásul, hogy Heidegger egy nagy seggfej.” E szavak hallatán két pedagóguskülsejű hölgy szörnyülködve távozott, vélhetően az egzisztencialista bölcselő iránti rajongásukban vérig sértve.
Az író ezután látszólag kerek, valójában követhetetlen logikájú mondatokkal próbálta alátámasztani tézisét, többször hivatkozva saját regénye filozófiai nagyszerűségére, amely méltán állítható szembe Heidegger olcsó sekélyességével. Amikor mindezek illusztrálásául egy részletet akart felolvasni új könyvéből, kiderült, hogy sem nála, sem a szervezőknél, sem a hallgatóság tagjainál nincs egyetlen példány sem. Ezen feldühödve Balla az asztal tetejére pattanva üvöltözni kezdett, kinyilvánítva mélységes megvetését környezete iránt, amely láthatóan nem érdemli meg őt. Nem maradt ülve közönsége sem, a hölgyek zokogva távoztak, a férfiak pedig öklüket rázva, fenyegetőleg indultak az író felé, akit csak a rémült teremigazgató önfeláldozó magatartása mentett meg a fizikai bántalmazástól.
A kavarodás és a hangzavar csúcspontján két biztonsági őr lépett be. Az író lelkesen üdvözölte őket az asztal tetejéről, és amikor a közelébe értek, egyenesen az ölükbe vetette magát. A lendülettől, úgy tűnt, memóriája is felélénkült, fejből idézni kezdte a regényét. Éppen a nyelvi struktúrák matematikai modellezéséről szóló résznél tartott, amikor a Művészeti és Tudományos Komplexum recepciója mellett elhaladva az őrök kitették az Ung-parti sétányra.
- Ez aztán a recepció! – csettintett a nyomukban haladó ifjú kritikus.
Avantgárd - szamizdat szépirodalom, könyvkiadás
#független könyv, irodalom: szamizdatos tüntetések
|