| 
Az ungvári Archipenko
Ungvár egyik büszkesége a Tudományos és Művészeti Komplexum, amelyet az ungváriak egyszerűbben hol a Tudomány, hol a Művészet Házának hívnak, sőt, nem ritkán a hosszú hivatalos elnevezés első szava után egyszerűen így: a Komplex. Az Ung partján álló ízléses, ám szerény méretű épület - ellentétben a csernobili 4-es blokkra emlékeztető új színház megalomániás pöffeszkedésével - modern vonalaival jól illeszkedik a történelmi városképbe és a környékét uraló kis gesztenyeliget harmpnikus környezetébe. Ennél is jobban szolgálja az ungváriak kulturális igényeit. Nagyszerű működésének egyik szép példája az, hogy az intézmény néhány éve befogadta az Archipenkót, s ezzel egycsapásra megszűnt rideg állami intézménynek lenni: falai közé beköltözött az élet és az alternatív művészet.
A kárpátaljai értelmiségi körökben mára ismerősen csengő Archipenko eredetileg kültelki pincehelyiségben kezdte működését undergrund alkotók bemutatásával, aztán különböző szórakozóhelyek mellé szegődött társbérletbe. Amikor az alapító művészek Vereczkey Béla menedzsert és galériatulajdonost kérték fel igazgatónak, biztosak lehettek benne, hogy kezdeményezésük szélesebb teret fog nyerni az üzletember széleskörű kapcsolatai révén. Így is történt, a szellemi műhelyt nem soikkal ezután falai közé fogadta a Komplexum, amelynek egyik legszebb félemeleti termét és kamarakiállítások rendezésére is alkalmas széles folyosóját foglalja el. Az Archipenko majd minden héten valamilyen új eseménnyel várja az érdeklődőket, látogatottsága is jelentős. Kiállítások és irodalmi estek mellett vetítéseket, tudományos előadásokat, kisebb konferenciákat rendeznek, de befogadták már amatőr balettcsoport premierjét is. Itt zajlottak 2010-ben a Világtalan Sakkozók világbajnokságának országos selejtezői. Klubszerűen is működnek, havonta egyszer itt tarja foglalkozásait a legendás ungvéri rajz-pedagógus, Bakonyi Zoltán emlékére RajZoltán névre keresztelt képzőművészeti szakkör csakúgy, mint a történelmi legendák kutatásával (és nem ritkán előállításával) foglalkozó Laborc-klub. Az alternatív mezőgazdasági módszereket meghonosító gabonakörök és a modern lélekgyógyászat gyakorlatát elszántat űző pszichodáma-csoportok egyaránt befogadóhelyre találtak itt, újabban pedig az egyetemi korpuszból kiutált, főleg Afrika-környéki egzotikus növények és állatok életét tanulmányozó Madagasz-kör is obbhonra lelt az Archipenkóban. Ide jegyeztette be magát az ungvári magyarok LIMESZ-csoportja (LIberális Magyarok ESZmeközössége) és a ruszin nyelv eredetét kutató Ruszolatin egyesület is. A sajtó rendszeresen beszámol az Archipenko élményszámba menő rendezvényeiről, az itt zajló különleges klub- és csoportfoglalkozásokról.
Élni pedig termékbemutatókból él a szellemi műhely: az Ungváron is egyre inkább teret nyerő multik egy ideje presztízskérdést csinálnak abból, hogy az Archipenkóban tartsák sajtótájékoztatóikat, bevezetni kívánt termékeik prezentációját. Ez ugyan kicsit ront a hely szellemi renoméján, de még mindig jobb Bosh-porszívókat bemutatni egyik nap, és a bevételből másnap avantgárd kiállítást vagy hangköltészeti installációt rendezni, mint állami vagy más támogatásokra ácsingózva agonizálni.
2012. január 29.
Dedikálás
az Archipenkóban
Schmitt Pál sikerkönyvét, a Doktori értekezést
dedikálja Balla D. Károly
Pontosan öt esztendeje annak, hogy A Semmi apoteózisa címmel összművészeti és tudományos pörformanszot tarthattam a rangos helyszínen, az alternatív és underground irányzatok iránt elkötelezettek impozáns szentélyében, az Archipenko-teremben. Tavaly pedig ugyanitt könyvbemutatómra is sor került, amely azonban önhibámon kívül sajnos csúnya botrányba fulladt.
Ám szerencsére jó viszonyom Vereczkey Béla igazgatóval nem rendült meg, így módom nyílott arra, hogy emelt fővel visszatéjek a nagyszerű tettek helyszínére. Az Archipenko ugyanis befogadta egy újabb prezentációmat. Sőt, sikerült rábeszélnem az igazgatót arra is, hogy a helyszínt egy napra Plágium-teremmé keresztelje át abból a célból, hogy méltó módon itt dedikálhassam Schmitt Pál Doktori értekezés című könyvslágerét abból az elvből kiindulva, amelyet a posztavantgárd nagymestere, Ben Vautier így fogalmazott meg: Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.
|
