Balla D. Károly
BDK ONLINE webmagazin

Kárpátaljai magyar irodalom - Kortárs magyar irodalom Kárpátalján

MÁS: Irodalmi projektumok, akciók

Honlapok Google optimalizálása:

ALOLDALAK

BDK honlap seo szakértő

PR-cikk linképítés

Arvisura cáfolat jelentése

Google SEO keresőoptimalizálás

Honlapoptimalizálás

Infratermék vélemények

seo szakember prémium

seo ivóvíz fertőtlenítés - infra

Google barátod

Agorafóbia, pánik

Archipenko-terem

Keresőmarketing, SEO

Ukrajna az EU-ban

Nevemben a Dé betű

Elhunyt Balla D. Károly

Vári Fábián László Kossuth-díjas

Kárpátaljai magyar irodalom

BDK posztumusz

Ember a Marson

A Fidesz elvesztette a választásokat

Orbán Viktor megbukott

Fidesz-Jobbik koalíció

Infra transzfer ár

Arvisura Transzferár

2013-as SEO-verseny

SEO-verseny 2012

Homo Ludens - infrasugárzók, Seo

Ferdinandy laptop

keresőmarketing - optimalizálás

Linképítő infrafűtés

Első Piréz - pirézek

Virtuális szerver bérlés

Laptop kijelző, akku, töltő

Semjén Zsolt lemondott

Schmitt Pál lemondott

virtuális seo megelőzés

dell akkumulátor töltő

 

Utóbbi könyveim néhánya:
utolsó laptop töltő

kő és szerviz

tejmozi a teraszon

magyar billentyűzet

szembesülés budapest

PR cikk linképítés - tartalommarketing

A public relationc cikkek elhelyezése a legbiztonságosabb linkprofil építő webtechnika. A PR-cikk megjelentetés azonnal hat a megcélzott weboldalra. A cikkelhelyezés ára nagy keresőmarketing értékű weboldalakon 5.000 Ft-tól kezdődik, de a Google helyezés javulása garantáltan nem marad el. A marketing szöveg publikálása egyben linkelhelyezés is, és a kihelyezett hivatkozások hálózata tartalmi alapú fogalmi hálót képez, ennek gócpontjában áll a támogatott weboldal. A céloldal tartalmához fogalmilag kapcsolódó cikkek megjelentetése és abban szöveges hivatkozások megjelenése célravezető és biztonságos. Ezt a helyezésjavító optimalizációs móndszert seo pr cikk linképítés kulcsszóval keresik a Google-ban a kereső- és tartalommarketing lehetőségei iránt érdeklődő honlaptulajdonosok. Manapság a szemantikus visszacsatolás a leghatékonyabb SEO-tevékenység, eredményes az infrapanel - infrafűtés témájú oldalak előresorolásában is


 

 

Kortárs magyar irodalom Kárpátalján - Ha az irodalmiság fogalmát szigorú kritériumok alapján határozzuk meg, akkor kárpátaljai magyar irodalom valószínűleg nem létezik - irodalom, kárpátaljai magyar irodalom, irodalom Kárpátalján, kortárs irodalom, határon túli magyar irodalom, kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség, irodalmiság, írásbeliség, könyv, Balla D. Károly, BDK

 

„...a kárpátaljai magyar irodalom megszűnőben van: az a része, amely kifejezetten kárpátaljai, az egyre kevésbé irodalom, az a része pedig, amely valóban irodalomnak tekinthető, az egyre kevésbé kárpátaljai.” (2000)

„...a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó...” (2011)

„Ha az irodalmiság fogalmát szigorú esztétikai kritériumok alapján határozzuk meg, akkor kárpátaljai magyar irodalom valószínűleg nem létezik” (2012)

A kárpátaljai magyar irodalom egyetlen langyos kis medence, és a fürdőzők legfeljebb aközött választhatnak, hogy a befolyó csaphoz vagy a túlfolyó lukhoz húzódnak-e közelebb. Mivel a medence nagyon pici, így akik benne vannak, roppant keveset mozognak, és ezt a keveset is pontos vonalak és ívek mentén végzik.

Úszni – azt úgyszólván egyáltalán nem lehet, és többeket azon az alapon tartanak jó úszóknak, hogy valamikor régen tettek néhány erőteljes pillangócsapást, éppen abban az időben, amikor a mellúszás volt kötelező. Ezért nagy tisztelet övezi őket.

Egyáltalán nincs esély ebben a medencében valamilyen új úszásmód kipróbálására, szóba sem jöhet a vízipóló vagy vízi balett, így akik véletlen’ balettezni szeretnének, új medencét kell építeniük, ám amikor kiszállnak az anyamedencéből, számíthatnak az ottmaradók meg-nem-értésére és megvetésére, így jobban teszik, ha egy egészen más fürdőterületen alapítanak saját medencét.

A kárpátaljai magyar irodalomnak kialakult egy szűk térbe szorított szabályrendszere, így arra az irodalmi magatartásra, amely megfelel ezeknek a szabályoknak, azt mondjuk, hogy hagyományos, és ugyanígy hagyományosnak tekintjük az e keretek között fogant műveket. Íróink többsége azt vallja, hogy ennek a hagyománynak nemcsak meg lehet felelni, hanem szinte kötelező is, ezt várja az olvasó, ezzel lehet szakmai és közönségsikert aratni, ezt igénylik a kárpátaljaiságra áhítozó szerkesztők és műsorszervezők; illetve, emelkedettebben: ez jelenti az anyanyelv ápolását, ez fokozza a szülőföld iránti ragaszkodást, ez szolgálja a nemzeti identitás megerősítést; vagyis: a kárpátaljai magyarság nemzeti hagyományainak a megőrzését.

A mai napig nem született megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy nemzeti irodalmunkat egységes egészként kell-e, lehet-e értelmeznünk, eközben megemlítve, hogy egyes alkotói és orgánumai az államhatárokon túl működnek, avagy helyesebb, ha úgy tekintünk literatúránkra, mint az egyes régiók több-kevesebb önállóságot mutató irodalmának összességére. Ám akár az egyetemesség, akár a regionalitás koncepciójából induljunk is ki, a legnagyobb gondban leszünk, ha a kárpátaljai magyar irodalom létéről vagy nemlétéről kell véleményt alkotnunk. Ha ugyanis kiindulási pontunk az, hogy nemzeti irodalmunk egyetemes, akkor meg kellene neveznünk azokat a (nyelvi azonosságon túlmutató!) ismérveket, amelyek alapján a kárpátaljai ezen egyetemesség integráns részének tekinthető. Ilyen kritériumok azonban vagy nincsenek vagy mondvacsináltak! A hosszú évtizedeken keresztül elszigetelten fejlődő (fejlődő?) kárpátaljai magyar irodalom igen jelentősen elhasonult, elidegenült az anyaországitól, óriási fáziskésésben van, akkorák a torzulásai és olyan súlyosak a hiányai, hogy nézetünk szerint alkalmatlan az integrálódásra. Ha a másik elképzelés, a regionalitás felől közelítünk, azaz úgy gondoljuk, hogy a magyar irodalom valami többpólusú, többcentrumú alakulat, akkor nyilvánvalóan egyik centrumának és a köréje írható tartománynak a kárpátaljai magyar irodalmat kellene tekintenünk – ám ez a feltevés az előbbinél is képtelenebb, mert azt, hogy kárpátaljai magyar irodalom nincs, még mindig könnyebb bizonyítani, mint azt, hogy van. A vanhoz ugyanis olyan ismertetőjegyeket kellene egymás mellé sorakoztatni, amelyekkel sajnos nem rendelkezünk. Sokkal könnyebb a dolgunk, ha a nincs bizonyító argumentumait kezdjük sorolni: a kárpátaljai magyar irodalomnak gyakorlatilag nincsenek (vagy igen szegényesek) a századokra visszanyúló hagyományai (szellemi és civilizációs szempontból mindig peremterületnek, provinciának számított); nem voltak és nincsenek átütő, kiugró, összmagyar mércével is mérhető tehetségei; évtizedeken keresztül – a II. világháborút követően – nem voltak fórumai, műhelyei, iskolái – ami pedig volt, az vagy a pártos kommunista ideológia szorításában működött vagy a szovjet valóságtól történő elidegenedése miatt azonnal felszámolták; a rendszerváltás utáni friss és valóban előre mutató, magas mércét állító kísérletek igen rövid idejűek voltak, a későbbiek pedig meg sem kísérelték a dilettantizmus hátraszorítását, gyakorlatilag diadalra vitték és irodalomként próbálták interpretálni az olvasóköri nívót; nem alakult ki az irányzatok sokfélesége; elkerülték vidékünket az izmusok, korántsem teljes a műfajok és műnemek skálája: alig van kritikai irodalmunk, dráma-, esszéirodalmunk; nincs sem vizuális-, sem hangköltészetünk, soha nem rendeztek még e tájékon irodalmi installációt vagy happeninget; hiányzik az irodalmi humor; soha nem jelent még meg Kárpátalján utópista és sci-fi mű vagy a közelmúltnál messzibb múltba tekintő történelmi regény; nem áll rendelkezésünkre sem a kárpátaljai magyar irodalom bibliográfiája, sem egy korszerű, a mai helyzetet problémáiban megragadó monográfia (az egyetlen ilyen jellegű összefoglalás már 1990-es megjelenése pillanatában elavultnak volt tekinthető; egy későbbi, 2003-as kísérlet pedig szakmai szempontok helyett az erkölcsi jóvátétel szándékával készült és emiatt súlyos értéktévesztései okán válik hiteltelenné). Az utolsó használható összefoglaló antológiánk az 1988-ban lezárt kézirat állapotát mutatja és a még óvatoskodó szerkesztés nyomait viseli; stb., stb. Félő, hogy a negatívumok lennének túlsúlyban az esetben is, ha a megszületett művek nívóját, esztétikai értékét vonnánk szigorú vizsgálat alá: könnyen kiderülhetne, hogy az itt keletkezett szépírói termékek közül alig akad (talán nincs is?) olyan, amelynek igazi művészi hozadéka, netán irodalomtörténeti jelentősége lenne. A „jó”, esetleg „kitűnő”, „remekbe szabott” versek és prózák leginkább csak ahhoz képest azok, hogy hol írattak: még a legkiválóbbnak tartottakat is inkább a körülmények felhajtó ereje, a bennük foglalt tragikus tartalom vagy az izgalmas tényanyag emeli magasba, nem az esztétikum. Ám számszerűleg ezeket az alkotásokat is messze felülmúlja a gyenge, hitvány, összecsapott, nem ritkán ordítóan dilettáns munkák halmaza, amelyek – durva egyszerűsítéssel – korábban a kommunista eszméket, a pártot és annak vezetőit dicsőítették, most meg a sorverést panaszolják fel és a „kisebbségi tipródás” motívumait variálják hősies pózokban és elszántsággal.

Irodalmi hagyományait tekintve a vidék magyar írásbelisége a középkorra nyúlik vissza. A ma már Ungvár részét képező Radváncon született Gyöngyösi István (1629–1704) magyar költő, az ugocsai Nyalábvárban működött Ilosvai Selymes Péter, és itt fordította a Bibliát Komjáthy Benedek. Önálló magyar irodalmi arculata azonban a régiónak nem alakult ki, bár a magyar lakosság kisebbségbe kerülésétől kezdődően beszélhetünk kárpátaljai magyar irodalomról.

A csehszlovák korszak jelentős alkotói közé tartozott Tamás Mihály és Sáfáry László, a szovjet korszakban Balla László és Kovács Vilmos, majd a hatvanas évek végétől egy fiatalabb nemzedék tagjai alkottak figyelemre méltót. Az elmúlt esztendőkben közülük hárman – Balla D. Károly, Vári Fábián László és Nagy Zoltán Mihály – József Attila-díjban részesültek, Berniczky Éva elsőkötetesként pedig Déry Tibor-díjat kapott (később Márai-díjban is részesült). További jelentős alkotók: Fodor Géza, Füzesi Magda (nemrégiben áttelepült Magyarszágra), Penckófer János. Újabban 2010-es regénye okán méltán irányult a figyelem Brenzovics Mariannára.

Az ukrajnai írószövetség kárpátaljai szervezete mintegy harmincas taglétszámú, köztük jelenleg tíznél kevesebb magyar alkotót tartanak számon. Van külön szervezete is a magyar íróknak, ez utóbbi önálló alakulatként az anyaországi Magyar Írószövetség határon túli csoportját képezi, közel húszas taglétszámmal. Elnöke Vári Fábián László. Saját irodalmi folyóiratuk a negyedévenként megjelenő Együtt, főszerkesztője ugyancsak VFL.

Említésre érdemes továbbá a Balla D. Károly által létrehozott UngParty Virtuálé című internetes rendszer, amely alá több irodalmi honlap és blog tartozik.

A szépirodalom mellett a kárpátaljai magyar alkotók a nyelvészet (Csernicskó István, Beregszászi Anikó), a szociográfia, tájkutatás, honismeret és demográfia (Dupka György, Horváth Sándor, Molnár D. István, Zubánics László), az irodalom-történet és -kritika (Gortvay Erzsébet, Penckófer János, Balla D. Károly; újabban Csordás László) műfajában is alkotnak, illetve jelentős a vidék magyar újságíróinak a száma.

 

Kárpátalja magyar irodalma

Közel egy évtizeden át (1996-2004) kritikusi igénnyel igyekeztem elemezni azt, ami régiónkban az irodalom tárgykörében zajlott, vagyis azt a jelenségkört, amelyet jobb híján így szokás megnevezni: kortárs kárpátaljai magyar irodalom. A fogalom igen problematikus, lévén jószerével olyasmit jelöl, aminek a léte egyáltalán nem bizonyított, illetve attól függ, mit is értünk irodalmon. Ha e fogalmat szigorúbb kritériumok alapján határozzuk meg, akkor arra juthatunk, hogy kárpátaljai magyar irodalom nem létezik, és legfeljebb jobb-rosszabb írókról-költőkről, vegyes színvonalú művek megjelenéséről, ideig-óráig működő orgánumokról és szerzői csoportokról beszélhetünk, ám nem tudunk felmutatni sem működő egészként értelmezhető irodalmi organizmust (olyanfélét, amely műnemek, műfajok, stílusok, iskolák, műhelyek mentén eléggé tagolt és a létrejött szövegtények tekintetében megfelelően gazdag lenne), sem követhető nyomvonalú olyan fejlődési folyamatot, amelyben az egyes fázisok az előzőekből következtek volna és azokhoz hozzáadtak volna valami újat és lényegeset, sem igazán kiemelkedő olyan alkotókat, akikre nem csupán ritka kivételként (és gyakran esztétikán kívüli szempontok miatt) irányulna rá az összmagyar irodalom figyelme. Ilyen kivételek, persze, akadnak, hiba lenne ezek jelentőségét alábecsülni, de az ismeretlenségből (és jelentéktelenségből) kiemelkedő egy-egy író-költő kárpátaljai működése sokkal inkább tekinthető egyéni sikernek, semmint egy irodalmi folyamat természetes és magára a folyamatra visszaható jelenségének. Különösen így van ez, ha a figyelmet kiérdemlő irodalmár - és erre az utóbbi évtizedekben számos példa akadt - nem a többé-kevésbé körülhatárolható és eléggé merev lokális (mondhatnók: provinciális) szellemi hagyományokat erősítve, hanem azokkal inkább szembeszegülve mutat fel a magyar irodalom egészében megmérhető értékes műveket.

Az írásbeliségünkkel kapcsolatos, kínosnak látszó kérdéseknek a felvetésével, a jelenségeknek az ellentmondások és zavarok felőli megközelítésével, a hiányosságok számbavételével, illetve azzal, hogy szigorú önvizsgálatot végeztem és ezt mások részéről is elkerülhetetlennek gondoltam, továbbá azzal, hogy több írónk-költőnk alkotói teljesítményének a (bevallottan szubjektív) értékelését is megkíséreltem és vizsgálódásaim eredményét tízegynéhány elemző szándékú írásban közzétettem, nos mindezzel a nevezett évtized során szembekerültem azokkal, akik vizsgálódásom tárgyának a megszemélyesítőiként sérelmesnek találták nem csupán (gyakran valóban sommás) megállapításaimat, hanem a problémák néven nevezését, a kényes kérdések puszta megfogalmazását is. Ezekkel a tanulmányokkal-kritikákkal „kiírtam magamat” a kárpátaljai magyar irodalomból. Sorra ellenem fordultak egyfelől azok, akikkel az 1980-as évek kezdetétől ilyen-olyan módon együtt fáradoztam irodalmi életünk megszervezésén, másfelől – és talán erőteljesebben – azok, akiket egyfajta (személyes indíttatású) kompenzációs szándékból éppen én igyekeztem irodalmunk számára rehabilitálni és publikációs lehetőségekhez juttatni, miután a 60-as-70-es évek fordulóján a szovjet kultúrpolitika – és az annak kárpátaljai letéteményeseként tevékenykedő apám – ellehetetlenítette és félig-meddig szilenciumra ítélte őket. Utóbbiak ellenem fordulása az 1990-es években egybeesett egy fiatal és a kárpátaljai irodalmi hagyományokkal radikálisan szakító költőgeneráció indulásával – én őket is felkaroltam, ám modernizmusukat, avantgárd és posztmodern szemléletüket a húsz évvel korábban sérelmeket elszenvedők nem tudták elfogadni (furcsa módon vádjaik igen hasonlatosak voltak azokhoz, mint amivel éppen őket vádolták a szovjet érában), így nem fogadhatták el azt sem, hogy én nem csupán számukra, új és nívós művekkel igen ritkán jelentkező kortársaim számára biztosítok publikációs és szereplési lehetőséget, hanem - ekkor már saját folyóirattal és kiadóval rendelkezvén - éppen a friss és erőteljes hangot megütő termékeny fiatalokat „futtatom”. Mivel irodalmi érdeklődésem a megújulás felé fordult és az idősebbek által követett hagyományokat egyre inkább merevebb béklyónak, az esztétikumot háttérbe szorító szerepnek, provinciális bizonyítási kényszernek kezdtem érzékelni – a szakítás kollégáim többségével elkerülhetetlennek látszott. Mindeközben - részben esztétikai, részben etikai fenntartásaim miatt - hátat fordítottam szellemi életünk összes intézményi és szervezeti formájának. Egyszer s mindenkorra kivonultam a kárpátaljai magyar irodalomból. Valamiféle szellemi emigráns lettem saját pátriámban.

Tapasztalva, hogy írásaim őszinteségével nemhogy önvizsgálatra nem ösztönöztem kollégáimat, hanem inkább még jobban beleszorítottam őket abba a szerepbe, amelynek veszélyeire figyelmeztetni szerettem volna őket; tapasztalva, hogy az ellentmondások nem oldódtak, hanem elmélyültek és tovább növelték azt az intellektuális deficitet, amelynek leküzdése nélkül nem alakulhat ki egészséges irodalmi folyamat; tapasztalva, hogy az újítás, a megmerevedett szerepből való kilépés, a magasabb esztétikai norma érvényesítése és a kárpátaljaiságon túllépő, szélesebb körű megmérettetés ellen nem is annyira elvi vagy alkati okokból berzenkednek a legtöbben, hanem saját jól felfogott övédelmi és önző (nem ritkán: anyagi) érdekükben; s végül tapasztalva, hogy a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó (hanem talán inkább ellenkezőleg) - nos, ezeknek a fájó felismeréseknek a birtokában a szembenézés gyötrelmes évtizede után úgy döntöttem, szakmai szinten és a korábbi rendszerességgel-módszerességgel többé nem foglalkozom e tárgykörrel. Egy-egy friss reflexió, naplójegyzet, rövidebb-hosszabb észrevétel, netán visszaemlékezés olykor még megszületik, de igazi kritikát, esszét, tanulmányt 2004 óta nem írtam. Meglehet, ez sem kevésbé lesújtó minősítés, mintha tételesen megírnám, mi a véleményem arról, ami irodalom címén az utóbbi években Kárpátalján történik.

És akkor következzen itt írásaim közül az a 16, amelyek könyvben is megjelentek. Olyikuk címe eléggé beszédes... Ha pedig esetleg akadna olyan elvetemült, akit érdekelnek maguk a szövegek is, akkor kattintson. De csak a saját felelősségére.

 

BDK posztumusz

50. születésnapomon virtuális öngyilkolságot kíséreltem meg. Sikerrel jártan. Azóta minden posztumusz.

Akkor a blogombéli bejelentésen és az itt is látható kis képanimáción túl semmilyen magyarázattal nem szolgáltam. Gesztusom kiváltott bizonyos értetlenségeket, de akik ismerték egyéb furcsaságaimat és internetes akcióimat, megbocsátó mosolygással sorolták az esetet különcségem közé.

Csak nagyon kevesen tudhatták, hogy >> BDK posztumusz

 

Az első piréz

2007. március 7-én piréznek nyilvánítottam magam. Tettem ezt abból az okból, hogy az előző napi sajtóhír szerint a magyar lakosság részéről nőtt a pirézekkel szembeni elutasítás. Ezzel a bejelentéssel én lettem az Első Piréz. Bár példámat később többen követték, mozgalmak és szövetségek indultak (ezek gyakran hamar ki is fulladtak), elsőségemet senki sem kérdőjelezte meg, így az ideig-óráig tartó fellángolások mellett nem csupán elsőségemet, hanem piréz állandóságomat is megtarthattam.

>> tovább: Első piréz - piréznek lenni

 

VÁLOGATOTT HALÁLAIM


Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió:

csak születésem pillanatában
voltam egyetlen villanásra
szemtől szemben a halállal

csak halálom pillanatában
látom meg egyetlen villanásra
az élet valódi arcát.

És ez a huszonegy éves koromban kialakított viszony el is kísért a következő évtizedekben: íróként-költőként végig úgy éreztem – s érzem ma is –, hogy az életre bizony a halál fókuszálhatja rá legélesebben a figyelmemet, ezért igyekeztem minden módon közelebb férkőzni hozzá. Nem számoltam meg, de biztosra vehető, hogy írásaimnak a többsége vagy közvetlen, vagy közvetett módon érinti ezt a fogalmat. Miközben alapjában véve nem vagyok sem pesszimista, sem életunt, nincs bennem halálvágy, nem küzdöm depresszióval, nem borít el a gyász, alig munkál bennem a kegyelet. Nem halálkultusz ez, inkább barátkozás és incselkedés a kiismerhetetlen fenevaddal. Amely bár megrémít, de maga is rémülni látszik, ha szemébe nevetek. Amely érdemes a tiszteletre, de nem méltó az imádatra. Amely bennem növekszik akkorává, hogy körém tekeredhet. Amely mindenütt elejti életrevaló petéit. S amely valahogy a legerősebben űz fő ellenségéhez, az élethez.

Aztán lassan férfivá ért bennem a gyermek halál, megismertem szokásait, kitapasztaltam természetét. Megtanultam hinni benne. Hinni abban, amiről tudható, hogy végül elveszejt. Elveszejt, mert ez a funkciója, az értelme, a lényege. Hogy lezár és visszavonhatatlanná tesz minden olyasmit, ami nélküle lezáratlanul és hontalanul bolyongana a világban. A halál a dolgok nagy és végleges otthona. Tudni azt, hogy ilyen otthon létezik – roppant megnyugtató.

Erős halálra fogott a gyönge lét, s mindent ennek az erőpárnak a viszonylatában kezdtem érzékelni. Miközben abszolutizáltam a halált, és a vonatkozás nélküli bizonyosság meghaladhatatlan lehetőségét láttam benne, aközben azt is fürkészgettem, hogy ez a nagy és magasztos abszolútum milyen kis álnok trükkökkel tartja fenn hatalmát, miként ígér mindent és ad semmit, hogyan vonzza át a maga negatív tartományába mindazt, ami fontosnak látszik ideát, illetve ellenkező irányú mozgással: gyilkos hűvössége hogyan hatol be forró érzelmeinkbe, a fészkek melegébe, s hogyan nézi ki magának az áldozatait már világra jöttük pillanatában: Mostantól már jár / neked az élő húshoz / méltó rothadás – írtam Születés című haikumban némi naturalista morbiditással.

Az efféle magam-ijesztések után aztán újra visszatértem a szépen kanyarított bölcselmekhez, ilyeneket írván:

Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is. Fokról fokra gyülemlik a világban önnön pusztulása, mint ahogy mibennünk is apránként halmozódik fel a romlás. A pusztulásnak nincsenek napfordulói, nem írható kalendáriumba, eddig a nyár és innen már az ősz, nem, másként van élet és halál dolgával, az átmenet folyamatos, még hajszálrepedések sincsenek az idő örökifjú arcán.

A gyors életben nem szűnik meg jelen lenni a lassú halál, vele együtt tenyészik, egymás párhuzamosait alkotják, mint egyazon dolog két összefüggő létezése. Mint két örök kannibáliker, táplálkoznak egymásból, ha az egyik fogy, a másik őbelőle hízik. Voltaképp mindig ugyanaz a lényeg ölti fel magára hol a slampos élet gönceit, hol az elegáns halál szmokingját.

Amíg vagy, általad van minden. Ahogy szűnsz, a dolgok úgy szűnnek számodra. Haláloddal a dolgok visszanyerik önvalójukat, többé nem tapad rájuk személyességed. Újra fényesen és tisztán ragyoghat minden, amit életed során homályossá és ragacsossá fogdostál.

Mégsem törekedhetsz a halálra, nem érheted el rövidített úton, nem osonhatsz közelébe a hátsó kiskapun át, és nem, rejtélyes révészek sem lophatnak át ladikjukon suttyomban a túlpartra. Csakis a halál hatalmas és díszes portálján keresztül vezethet utad.

Aforizma-pengékkel is próbáltam, mint késdobáló a végzetét, elkeríteni a halált az élettől: az élet nem más, mint a halál kontinuitásán keltett háborgás; az élet voltaképp a halál statisztikai hibája; a halál azoknak a hiányoknak az egyesített összessége, amelyek külön-külön az életben is megvoltak. Illetve, komolykodásomtól megválva: jó esetben a haláltudat megelőzi a tudat halálát; cinizmus életútnak nevezni a halálhoz vezető utat; a halálban az a jó, hogy többé nem kell korán kelni. Mígnem egy újabb haikuban blaszfémiára vetemedtem:

Feltámadás

Harmadnapra a
halotton megjelennek
az életfoltok.

Ezen el is szégyelltem magam kellőképpen, s újabb háromsorossal látszólag véget vetettem ennek a gyötrő haláltáncnak: Mióta közel / enged magához, rímem / nincs a halálra.

De akadt még. Súlyos rím és olvasópukkasztó élc egyaránt. Utóbbiak egyikéről már írtam a Mozgóban (Posztumusz, 2010/július), elbeszélve, hogyan hajtottam végre virtuális öngyilkosságot, s melyek voltak sok értetlenséget kiváltó gesztusomnak az „irodalomtörténeti” előzményei. Amellett, hogy azóta bizonyos életrajzaimban a legaktívabb posztumusz írónak neveztem magam, nem sok tanújelét adtam különleges státusomnak – mígnem az idén megszületett az új ötlet, mely kisebb írói projektummá nőtte ki magát. Nevezetesen: blogomban időről időre halálhíremet keltem, válogatottan rafinált módokat eszelve ki elpatkolásomra. Olvasóimat újra sikerült párszor meghökkentenem, de most már alig várják beszámolóimat az engem ért végzetes tragédiákról, amelyekben az öniróniát sikerült gonosz öngúnnyá hizlalnom. Akciómnak köszönhetően a legnagyobb internetkereső – nem kis megelégedésemre – nevemre előkelő helyen hozza némelyik halálhíremet.

Jóleső érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy majdani tényleges kimúlásom hírét jó ideig mindenki csupán újabb poénnak fogja tekinteni, s azt sem bánom, ha úgy tudnak nevetni rajta, mint az alábbiakon:

A hamisító halála

Nyereségvágy okozta az ungvári költő, Balla D. Károly halálát. Az ismert kárpátaljai alkotó azt tervezte, hogy avar kori pénzérméket (úgynevezett pirézeket) hamisít, s ezeket majd jó áron eladja a lakhelye közelében székelő megyei helytörténeti múzeumnak. E célból, hogy jó minőségű nyersanyaghoz jusson, megolvasztotta a József Attila-díjához kapott plakettet, ám mielőtt az öntőformákba csorgatta volna a folyékony rezet, elejtette az olvasztótégelyt. A sárga fém a titkos műhely homokkal felszórt padlójára löttyent, és ott teljesen váratlanul Nagy Zoltán Mihály, az ugyancsak ismert kárpátaljai író arcvonásait vette fel. A látvány annyira megdöbbentette Ballát, hogy a megrázkódtatást nem élte túl: szívéhez kapott, és holtan rogyott olvasztásra váró egyéb díjainak plakettjei közé.

Verecke áldozata

Agyonnyomta az összedőlő vereckei emlékmű a tövében fohászkodó költőt. Balla D. Károly ismert ungvári alkotó szokásos évi zarándoklata során éppen a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékmű előtt tette tiszteletét, amikor a kőkolosszus váratlanul megingott, és dörgő hangot adott. A költő ijedtében az emlékmű oltárkövéhez térdelt, és mondott egy gyors imát a magyarok istenéhez, ám ez nem segített rajta: az összerogyó monumentum maga alá temette. A szerencsétlenül járt író utolsó gondolata az volt, talán mégis inkább a Veres Kocsma felé kellett volna fordulnia Munkácsnál.

Tragédia a Balatonon

A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A neves kárpátaljai költő közismert tömegiszonya és a kollektív tudattal szembeni ellenérzései miatt egyszemélyes Balaton-átúszó versenyt rendezett magának a hét végén. Túlzott önbizalma arra sarkallta, hogy a tavat ne keresztbe, hanem hosszába szelje át. Keszthelyre otthoni barátok és kollégák kísérték, akik még az utolsó percben is igyekeztek merész tervéről lebeszélni, mivel azonban erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, elhatározták, hogy a Kárpátia vitorlással nyomába szegődnek.

A költő a keszthelyi kikötő mólójáról büszke csukafejest ugorva indult végzetes útjára. Sokáig úgy tűnt, eredményesen dacol a közegellenállással és a távolsággal, ám hamarosan kiderült, erejét rosszul osztja be. Nem csupán a kezdeti vágta fárasztotta el, hanem az is, hogy úszás közben minduntalan hátrakiabált az őt követő kollégáknak, kemény hangon bírálva írásaik nívóját. A gyakran gúnyos megjegyzések ellenére a Kárpátia vitorlás utasai többször is megpróbálták rábeszélni, jöjjön közéjük, kapaszkodjon fel a biztonságos fedélzetre – de az elszánt költő, bár a feladat láthatóan meghaladta erejét, hajthatatlan maradt. Makacsságát és nem szűnő élcelődéseit tapasztalva, valamint a viharos gyorsasággal közelgő új idők előszelétől megrettenve végül a kollégák visszatértek a kikötőbe.

A merész vállalkozásról eközben értesültek a Szigligeti Alkotóházban időző posztmodern írók, mentőcsónakba szálltak, és határon túli kollégájuk nyomába eredtek. Ám Balla D. Károly addigra letért az általuk ismert útvonalról, így nem segíthettek rajta.

A végképp magára maradt költő még sokáig dacolt a hullámokkal, mígnem végleg elfogyott körülötte a levegő. A magyar tenger némi háborgással ugyan, de magába fogadta.

 

ELIGAZÍTÓ FŐBB OLDALAIMHOZ

  • BDK BLOG
    webnapló - irodalmi, közélti, személyes, élcelődő napi jegyzet
  • BDK Online
    webmagazin - válogatás a frissekbő és az írói életműből
  • Kultblog
    film, irodalom, zene, képzőművészet
  • Balla D. Károly
    írói oldal - könyvek, művek, interjúk, kritikák, publikációs jegyzék
  • Tejmozi
    egy regény blogja - kritikák, interjúk, előtörténet, érdekességek
  • Politblog
    közélet, politika, társadalom
  • BLOGFŐ
    kiemelten fontos közlemények, írások + eligazító linkek
  • Pársorosaim
    pikáns limerikek + haikuk + aforizmák bökversek + sírversek
  • BDK bázis
    komplex blog, ajánlók, érdekességek

Honlapok optimalizálása, keresőmarketing

HONLAPKÉSZÍTÉS - WEBDESIGN - SEO

Főblogom:

bdk clo2
balla d. károly / blog

Egy piréz Kárpátalján

Új SEO blog -projektek

Szolgáltatás: linképítő pr-cikk blog - Google indexelés felgyorsítása: pr cikk blog linképítéshez

Ivóvíz fertőtlenítő szer: klór-dioxod. Víz

klór-dioxid - fertőtlenítés

A természetes vizek nem szennyezésmentesek. A szennyeződés mértékét a termelési technológia és a víz szállítása határozza meg. A pseudomonad fertőző baktérium, mely megfelelő fertőtlenítés után elpusztul az ivóvízben. A jelenleg alkalmazott technológiák elsősorban klórt, klór-dioxidot alkalmaznak.

Szolgáltatás: Twinoxide: víz és ivóvíz fertőtlenítés klórdioxiddal

- tartálygyártás, polietilén hordók és konténerek fertőtlenítése ClO2-vel

Infrafűtés webáruház

fűtés - infra sötétsugárzó

A télikertekben is használható, nagy telesítményű infra sötétsugárzók fűtésre alkalmazása energia- és költséghatékony, mert az elektromos energiával fejlesztett hőmennyiség a hőeloszlás optimalizála során közel 100 százalékában a fűteni kívánt zónában hasznosul. Az infra hősugarak áthatolnak a levegőrétegen, nincsenek csövek, nincs a mennyezet alá felszálló meleg levegő, nincs hőveszteség, a sugárzási zónában tartózkodók hőérzete magasabb.

 

A PÁNIK

Látható ok nélküli szorongás, fóbiás viselkedés, váratlan és indokolatlan pánikroham, kognitív viselkedészavar, páni félelem. Pánikbeteg az, akinek gyakoriak a pánikrohamai. Az agorafóbia és más fóbiás tünetek gyógyszer nélküli kezelése otthon, házilag. online terápiával.

Amennyiben fóbiás szorongás tüneteit tapasztalja magán, nagy valószínűséggel a pánikbetegség nevű viselkedészavar kialakulása fenyegeti. Ez idővel a mindennapi normális élet lehetőségeit beszűkítő agorafóbia kialakulását vetíti előre. - Pánik betegség. Félelem és szorongás, fóbiás tünetek a pánikbetegség tipikus jellemzői.

pánik bdk dioxid

A szenzációs honlsp-seo eredményeket elérő weblap.org prémium linképítés árak 2021-ben is magasak, mivel az organikus Google helyezés optimalizálás keresőmarketing eszközökkel működik Ukrajna nyugati Kárpátalja megyéjében, ahol száz ezer magyar él, közülük csak ez az egy szakember foglalkozik a kognitív weblap optimalizálás és prémium pr-cikk linképítés kérdéseivel a Google keresőoptimalizálás keretében. Google honlap SEO - weblap optimalizálás - keresőmarketing pr-cikk linképítés | előre lépés a weboptimalizálásban: Teraszfűtés és télikert Budapest. Sötétsugárzó infrapanel kültéri teraszok fűtésére.